Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Ne csak a kishalakat kapja el a NAV!
atv.hu 2014. 02. 23. 5:07:00

Amióta két hónapja meggyanúsították, ügyében nem történt semmi - hangsúlyozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt munkatársa, aki szerint ő nem követett el jogsértést.



Az még nem jelent semmit, hogy adócsalás és csalás gyanúja miatt is nyomoznak a hatóságok - mondta Horváth András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a NAV-botránnyal kapcsolatban. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt munkatársa szerint nem mindegy, hogy milyen szintű cégeket érint a nyomozás. Multicégek is vannak az ügyben, nem mindegy, hogy velük szemben is megáll-e az adócsalás vagy csak a kishalakat kapják el - fogalmazott.

Horváth András elmondta: a legfőbb ügyész tájékoztatásából még nem következik egyenesen, hogy megváltozik az eddigi rendszer. A NAV volt dolgozója ugyanakkor hangsúlyozta: mindenképpen pozitív, hogy nyomoznak az ügyben. Hozzátette: az a legfontosabb, hogy mindenki felelősségét vizsgálják.

Az ellene tett NAV-feljelentéssel kapcsolatban Horváth azt mondta: amióta két hónapja meggyanúsították, nem történt semmi ebben az ügyben. Hangsúlyozta: alaptalanok az adóhatóság vádjai, nem követett el jogsértést, nem kérdezett le jogosulatlanul adatokat.

További friss információk
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
Pénzmosás szerelemből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat