Ma: 2024.04.07.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Hétmillió forintot csaltak ki
police.hu 2018. 02. 12. 8:24:00

Összehangolt akció során a rendőrök, a helyszínen elfogták azt a két nőt és egy férfit, akik egy idős embertől hétmillió forintot csaltak ki.



A nyomozás adatai szerint a 29 éves Cs. Mária és két társa - a 45 éves K. László és a 39 éves G. Edit - 2018. február 9-én, 21 óra 30 perc körül telefonon felhívtak egy idős embert.  Az egyik elkövető a férfi fiaként bemutatkozva azt mondta, hogy elrabolták, fogva tartják és hétmillió forint ellenében engedik el. A férfi a lélekjelentétét megőrizve a követelésnek látszólag eleget tett, azonban értesítette a rendőrséget. Ezt követően a férfi a pénzt az előre megbeszélt helyre - a Budapest X. kerületi Kápolna utcába - elvitte, ahol átadta a csalóknak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói és a Budaörsi Rendőrkapitányság nyomozói összehangolt akció keretében a helyszínen elfogták az elkövetőket, majd előállították a BRFK II. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A nyomozók Cs. Mária őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. K. László és G. Edit szabadlábon védekeznek.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat