Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Házi őrizetből követte el az „unokázós” csalásokat
HP 2016. 12. 23. 20:05:00

Vádat emelt az ügyészség azzal a férfival szemben, aki egy másik ügyben elrendelt házi őrizete alatt is több „unokázós” csalást követett el az elmúlt időszakban, Budapesten. Az ügynek két másik vádlottja is van, a férfi élettársa és egy közös nőismerősük, akik a pénzátvételeket végezték.



Az ügy elsőrendű vádlottjával, egy 34 éves férfival szemben vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt egy másik büntetőeljárás is folyamatban van, amely ügyben a bíróság 2016 márciusában - nyomkövető alkalmazása mellett - a házi őrizetét rendelte el. A férfi - mivel jövedelemmel nem rendelkezett - elhatározta, hogy csalással fog pénzhez jutni, ezért a telefonkönyvből olyan neveket és telefonszámokat választott ki, amelyekről úgy gondolta, hogy idős emberekhez tartoznak.

A vádlott felhívta az így kiválasztott sértetteket, majd magát az unokájuknak, vagy gyermeküknek adta ki arra hivatkozva, hogy bajba került és azonnal pénzre van szüksége. Mivel a házi őrizet helyeként kijelölt lakást nem hagyhatta el, ezért amikor már konkrét pénzátadásról volt szó, az élettársát, illetve egy közös nőismerősüket vette rá arra, hogy a kicsalt összegért menjenek el a sértettek címére.

A vádlott a fenti módszerrel 11 sértettől próbált jogtalanul pénzt szerezni, tényleges pénzátadásra azonban végül két esetben került sor, mintegy 600 ezer forint összegben. A többi esetben a bűncselekmények kísérleti szakban maradtak, ami annak volt köszönhető, hogy a sértettek a telefonhívásokkal kapcsolatban gyanakvóak voltak, rájöttek a csalásra, ezért értesítették valódi hozzátartozóikat, illetve a rendőrséget.

Az ügy elsőrendű vádlottja többszörös visszaeső elkövetőnek minősül, vele szemben a vád tárgyát képező csalások, illetve csalási kísérletek miatt kiszabható szabadságvesztés felső határa 10 év fölé emelkedhet.

További friss információk
Banki csalásokra specializálódott bűnszövetkezetet számoltak fel Baranyában
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat