Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Vámtiszt és ügyvédek bilincsben: a győrszentiváni fémhulladék-kereskedő bűnszervezet ügye áll a háttérben
Híradó 2013. 03. 01. 8:19:00

Bűnszervezetben elkövetett vesztegetés miatt vették őrizetbe a Nemzeti Adó és Vámhivatal egyik hivatásos tisztjét - közölte a Fővárosi Főügyészség. A hat gyanúsított között két ügyvéd is van. Az őrizetbe vételek hátterében győrszentiváni színesfém-kereskedők idén januárban nyilvánosságra került milliárdos áfacsalási ügye áll.



Hét embert állított elő a napokban a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Terrorelhárítási Központ közreműködésével. A kihallgatások után hat gyanúsítottat vettek őrizetbe, egyikük a Nemzeti Adó és Vámhivatal hivatásos állományú tisztje.

„A Budapesti Nyomozó Ügyészség bűnszervezetben elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Adó-és Vámhivatal egy hivatásos állományú tisztjét, valamint hat társát, akik között két ügyvéd is van. Az ügyben további elfogások, gyanúsítások várhatóak” - nyilatkozta Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészég szóvivője.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményben határolódott el a korrupciós ügybe keveredett tisztjétől. Mint írják, elítélik mindazokat, akik hivatali pozíciójukkal visszaélnek. A NAV közölte: mindenben együttműködnek a hatóságokkal.

Az őrizetbe vételek hátterében győri színesfém-kereskedők idén januárban nyilvánosságra került hatmilliárdos adócsalási ügye áll. A győrszentiváni Vidák-családhoz köthető fémhulladék-kereskedő bűnszervezetet egy nemzetközi nyomozócsoport derítette fel. Annak az ügynek 19 gyanúsítottja van. A most őrizetbe vett hat ember letartóztatásáról pénteken dönt a bíróság.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat