Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Bűnszervezetben elkövetett csalás és adócsalás gyanújával nyomoznak Gyárfás Tamás cége ellen
Magyar Hírlap 2012. 02. 06. 11:17:00

Ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az egykori Nap-kelte és a Nap-nyugta című tévéműsor kapcsán csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt.



A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a múlt héten tett feljelentést a Fővárosi Főügyészségen és az NNI-nél a szerződések megkötése és teljesítése során bűnszervezetben elkövetett csalás, adócsalás, számvitel rendjének megsértése, valamint magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt.

Mint ismert, a műsorokat készítő St. Plusz Kft.-vel 2009. szeptember 25-én ellehetetlenülésre hivatkozva, azonnali hatállyal felmondta a szerződést a Magyar Televízió. A köztévé akkori közleménye szerint „az új óbudai gyártóbázison már minden lehetőség adott arra, hogy az MTV belsős munkatársakkal, saját stúdiójában és technikai eszközeivel készítse a műsorfolyamot”.

Gyárfás Tamás, a műsor producere többször is azt nyilatkozta, hogy a műsorkészítésért egy fillért nem kapnak, és a reklámidő értékesítéséből tartják fent a műsort.

Balogh László, a kuratórium akkori fideszes elnökhelyettese viszont azt mondta, a köztévének „jelentős pénzébe került, hogy a Nap-kelte műsora ment”. A Nap-kelte az első Fidesz-kormány idején már lekerült a köztévé műsoráról (akkoriban az ATV-n volt látható), s 2002-ben jelent meg ismét az MTV-n. 2006 őszén a Fidesz és a KDNP bojkottot hirdetett a műsor ellen.

Az St. Plusz Kft. jogi képviselője, dr. Bánáti János szerint: „Nehéz azt feltételezni, hogy a mintegy két és fél éve megszűnt műsor készítőivel szembeni feljelentés és a végkifejlett előtt álló per időbeli egybeesése véletlen.”

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat