Ma: 2021.04.10. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Forró vízzel tele fazékba esett a 6 éves kisfiú
Privatkopo.hu 2021.03.29. 9:27:00

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy harmincas éveiben járó férfi ellen életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt.



A vádirat szerint a vádlott egy borsodi kistelepülésen lakik, családi házban, élettársával és hatéves fiúgyermekükkel.

2020. június elején, kora délután, a család mosáshoz készülődött, ezért a vádlott kivitte az udvarra a keverőtárcsás mosógépet és a centrifugát. A nyári konyhában, egy kisméretű fazékban vizet melegített, majd amikor felforrt, fedő nélkül a nyári konyha bejárati ajtaja előtti járdaszakaszon letette a földre. Eközben a mosógéptől nem messze játszott a gyermekkorú sértett.

A vádlott a kerti csapnál hozzálátott a mosógép tisztításához, amikor a játék közben szaladgáló gyermek a forró víz közelében hátrálva közlekedett, megbotlott és beleült a mögötte lévő fazékba. Kiabálására a vádlott rögtön kikapta az edényből, élettársával együtt levetkőztették, és a kerti csapnál azonnal hűteni kezdték, majd vizes törölközőbe csavarva kórházba vitték.

A gyermekkorú sértett testfelszínének mintegy 60 %-án másodfokú és harmadfokú sérüléseket szenvedett el, amelynek következtében közvetlenül életveszélyes állapotba került.

A vádlott a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta, amikor a vízzel tele fazekat úgy helyezte el a gyermeke közelében, hogy azt nem takarta le, illetőleg egyéb módon nem akadályozta meg a baleset bekövetkezését.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben - tárgyalás mellőzésével - büntetővégzésben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Jogerősen elítélte a bíróság a csaló debreceni konyhafőnököt
Elsikkasztotta a lízingelt teherautót
Építőipari munkákat vállalva csalt ki pénzt a vállalkozó
„Unokázás”: több mint 10 millió forinttal károsított meg idős embereket egy fiatal nő
Több millió forintot csalt ki a sértettől két férfi Dorogon
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Váratlan fordulat! „Örökösként” jelentkezett a halálra égetett milliárdos volt „élettársa”, akiről az üzletember korábban a gyámhivatalnak azt állította, hogy rendszeresen meglopja, mérgezi - a nő testvére a TEK műveleti főosztályvezetője
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat