Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Fogadási csalások: egyre többen jelentkeznek a főügyészségen, hogy vallomást tennének
MTI 2011. 12. 19. 12:58:00

A fogadási csalások nyomozása során eddig gyanúba került 13 manipulált mérkőzés és 16 gyanúsított személy még csak részeredménynek tekinthető, hiszen a közelmúlt eseményei hatására egyre többen jelentkeznek az ügyészségen, hogy vallomást kívánnak tenni - mondta Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.



A szóvivő a Digi Sport hétfői Reggeli Start című adásában kijelentette: nem csak üres frázis, hogy a nyomozás továbbra is nagy erőkkel, széles körben és nemzetközi szinten folyik. Labdarúgó hasonlattal élve úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi állás olyan részeredmény, amelynél maga a mérkőzés vezetője sem tudja, hogy meddig tart a meccs. Fazekas Géza hozzátette, hogy az ügy nagy médianyilvánossága, illetve az eddigi események hatására egyre többen jelentkeznek az ügyészségen, hogy vallomást kívánnak tenni, s meg akarják osztani azokat az információkat, amelyek a rendelkezésükre állnak, akár az eddigiekkel, akár pedig olyan eseményekkel kapcsolatban eddig még senkit sem gyanúsított meg az ügyészség.

„Több személy és mérkőzés van jelenleg is képben. Ezek akkor válnak majd publikussá, ha a megalapozott gyanút valakivel már közöltük" - fogalmazott szóvivő, aki hangsúlyozta, hogy  jövőre vonatkozó kérdéseket továbbra is kénytelen elhárítani.

Fazekas Géza cáfolta azt az értesülést, hogy a magyarországi nyomozás egy olyan lista alapján indult el, amelyen 200 labdarúgó neve szerepelt.

„Ezt Aczél Zoltán ügyvédje dobta be a sajtóba, s ezt mind az MLSZ, mind a főügyészség határozottan cáfolta" - jelentette ki, majd hozzátette, hogy a hazai szálak felgöngyölítése azután indult el, hogy az MLSZ-nek voltak információi  a gyanús meccsekről, s ezek döntően a bochumi ügyészség vizsgálatából táplálkoztak.

A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi fogadási csalások egy nemzetközi bűnszövetkezet szervezésében történtek.

„Egyre jobban körvonalazódik egy olyan nemzetközi bűnszervezet, amely egy távol-keleti központtal működik, és gyakorlatilag olyan jól strukturált, hogy Európában is több országban voltak úgymond helyi rezidensei. Az egyik ilyen személy volt az a K. Zoltán, akit még az első letartóztatatási hullámban fogtunk el, s jelenleg is előzetes letartóztatásban van."

A bűnszervezet működését is ismertette Fazekas Géza: „A magyarországi szervezet felkínált a nemzetközi szervezetnek mérkőzéseket, hiszen nyilván mindenkinek megvolt a maga kapcsolati hálója. Ezen keresztül felmérték úgymond a piacot, hogy mely mérkőzéseket, játékosokat, vagy éppen bírókat lehet sikeresen manipulálni, és miután felkínálták a központnak az adott mérkőzést, s ott gyakorlatilag, mint egy jól működő vállalatnál, cél-haszon elemzés alapján eldöntötték, hogy megteszik-e a fogadást az adott mérkőzésre vagy sem, manipulálják vagy sem. Amennyiben a döntés pozitív volt, ekkor indult be a folyamat, s ekkor jutott el a labdarúgókig, vagy adott esetben a bírókig ez a történet. A vesztegetés összege attól függött, hogy milyen tétekről és milyen szintű mérkőzésről volt szó."

A szóvivő kiemelte, hogy büntetőjogi szempontból nem az a fontos, hogy mekkora a vesztegetés összege, hanem az, hogy valaki milyen pozícióban fogadja el a pénzt:

„Ha focistaként, az még csak gazdasági vesztegetésnek számít alapesetben, ha viszont edzőként, akkor már önálló intézkedésre jogosult személynek számít a büntetőjog szerint, és ezért sokkal súlyosabban bűnös" - jelentette ki Fazekas Géza, majd hozzátette, hogy minden esetben a megvesztegetett személyt bünteti súlyosabban a törvény, s a tételkeret három év szabadságvesztéstől indul és gazdasági vesztegetés esetén elmehet 10 évig.

Fazekas Géza azt is hangsúlyozta, nem mind a 16 gyanúsítottat gyanúsítják azzal, hogy tagjai lettek volna az említett nemzetközi bűnszövetkezetnek:

„Aczél Zoltánnal sem közöltünk ilyen gyanút, az ő esetében kétrendbeli, öt-tízéves szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményről van szó" - fogalmazott a szóvivő.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat