Ma: 2024.02.23. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Brutálisan megverte prostitúcióra kényszerített áldozatait a cigány, az egyik nőt hosszabbítókábellel „megostorozta”, egy kiskorú lánynak pedig több csontját is eltörte
Privatkopo.hu 2020. 05. 29. 7:13:00

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Bűnszervezetek Elleni Osztálya személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, erőszakkal, fenyegetéssel, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást ifj. F. Mihály 31 éves és F. Sándor 25 éves abonyi, valamint F. Mihály 50 éves szolnoki lakosok ellen.



A 31 éves férfi 2017 tavaszán szerelmi kapcsolatot színlelt egy lakásotthonban nevelkedő lánynak, aki emiatt hozzá költözött. ifj. F. Mihály néhány hét együttélés után megpróbálta rábeszélni „barátnőjét”, hogy dolgozzon neki prostituáltként, azonban a sértett ebbe nem ment bele. A férfi ezt követően kábító hatású szert itatott a lánnyal, akinek így megtörte az akaratát, és egy hónapon keresztül dolgoztatta. A szexuális szolgáltatással szerzett összes pénzt elvette tőle, és abból tartotta el magát. A nőt ifj. F. Mihály és testvére - aki a nő szállításában és esetenként a felügyeletében is részt vett -, F. Sándor is többször fenyegette, alkalmanként mindketten meg is verték.

A sértettet Olaszországba is kiutaztatták, ahol szintén szexuális szolgáltatást kellett nyújtania, és e bevételét is teljes egészében elvette tőle a 31 éves férfi. A lány egyszer egy rövid időre megszökött. Ezt követően a férfi egy hosszabbítókábellel testszerte brutálisan megverte, majd egy éjszakára egy székhez kötözte.

Az abonyi férfi 50 éves szolnoki apja, F. Mihály is bizonyíthatóan legalább négy alkalommal kényszerítette prostitúcióra a nőt, akit tudtán kívül 2017 nyarán 40 ezer forintért el is adott az egyik ismerősének. A sértett végül 2017 őszén tudott kiszolgáltatott helyzetéből szabadulni.

A 31 éves ifj. F. Mihállyal szemben azért is eljárást folytat a KR NNI, mert 2019 májusában egy lakásotthonban nevelkedő kiskorú lánnyal ugyancsak szerelmi kapcsolatot színlelve megismerkedett, aminek hatására összeköltöztek. Néhány hét után mindenféle előzmény nélkül összeverte a sértettet, akit - érzéseit, illetve félelmét kihasználva - elkezdett prostituáltként dolgoztatni. Tőle az összes megkeresett pénzt elvette. A kiskorú lány - akinek életkorával tisztában volt ifj. F. Mihály - többször is megpróbálta megtagadni a „munkát”. Ilyenkor hosszasan és brutálisan bántalmazta őt a férfi, ezzel több csontját is eltörte. A férfi a kiskorú sértettet hamis életkorral és névvel egy szextárskereső oldalra is beregisztrálta, és így közvetítette ki az ügyfeleknek. Az egyik kuncsaft - felismerve a lány kiszolgáltatott helyzetét és valós életkorát - segített neki végül megszökni, valamint kórházba is szállította.

A KR NNI Bűnszervezetek Elleni Osztályának munkatársai, a KR Bevetést Támogató Osztály rendőreivel közösen 2020. május 26-án, hajnalra összehangolt akciót szerveztek, amely során mindhárom férfit elfogták. Az otthonaikban tartott kutatás során számos, a bűncselekményekkel összefüggő tárgyi bizonyítási eszközt, mobiltelefont, zálogjegyet foglaltak le a nyomozók, majd az előállított férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették őket.

A rendőrök kezdeményezték a gyanúsítottak letartóztatását.

További friss információk
Büntetés-végrehajtási dolgozók mobiltelefonokat csempésztek a fogvatartottaknak
Letartóztatási indítvány Iványi Gábor egyházának gazdasági vezetője ellen
Bilincsben az internetes csalásokra szakosodott bűnszervezet pénzmosói
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat