Ma: 2017.11.12.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Százmilliókat csaltak el a fesztiválszervezők
MTI 2017.10.24. 14:53:00

Fesztiválszervezők ellen nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága: egy Fejér megyei férfi és két társa eltitkolta a belépőkből származó bevétel egy részét, amivel a költségvetésnek több mint 360 millió forint vagyoni hátrányt okozott.



A NAV a közleményében azt írta: a pénzmosással érintett összeg mintegy 2,7 milliárd forint. A három embert pénzmosás és költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják.

A bűnözői csoport tagjai a jegyértékesítéshez ciprusi cégeket használtak, és a pénz egy részét egy szlovák társasághoz utalták, ahonnan azt készpénzben felvették, illetve továbbutalták más szlovák bankszámlákra. A költségvetésből így kieső áfa- és szja-bevétel meghaladta a 360 millió forintot.

A NAV nyomozói 11 helyszínen tartottak házkutatást és foglaltak le bizonyítékokat: magyar és külföldi bankszámlákat, 60 millió forint készpénzt és egy nagy értékű személygépkocsit. Továbbá összesen 558 millió forint összegű vagyont foglaltak le.

Úgy tudni, hogy a szóban forgó fesztivált a közép-dunántúli régióban rendezték meg.

További friss információk
Több milliárd forint adót csalt el a vagyonvédelmi céghálózat - tizenöt gyanúsítottat őrizetbe vettek
Társkeresésnek álcázott csalás
15 évig tartó csalássorozat miatt állítják bíróság elé „Bróker Marcsit”
2200 sértett, 10 gyanúsított
Százmilliókat csaltak el a fesztiválszervezők
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat