Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Csak néhány napig szívhatott szabadlevegőt az évtized csalója
Figyelő 2013. 07. 03. 9:14:00

Csak néhány napig szívhatott szabadlevegőt F. Attila, akit az évtized pénzügyi csalásával gyanúsítanak. A bíróság újból elrendelte előzetes letartóztatását. Sajátos piramisjátéka tavaly ősszel dőlt össze, gyors hasznot remélő befektetők milliárdjait temetve maga alá, a csalárd üzletembert pedig börtönbe juttatva.



Az egész országot behálózó illegális pénzügyi konstrukciót működtető, amúgy nagykátai F. Attila negyedmagával fél éven át ült a hűvösön. Májusban a Budai Központi Kerületi Bíróság úgy döntött, hogy elhagyhatja a börtönt, s házi őrizetben várhatja a nyomozás lezárulását. 

Ám az évtized pénzügyi csalásával gyanúsított személy csak rövid időt tölthetett szabadlábon. Az ügyészség fellebbezése után másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék megváltoztatta végzést, s megint előzetesbe helyezte. „A gyanúsítottal szemben az eljárás tárgyát képező bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya erősíti a szökés, elrejtőzés veszélyét, a büntető eljárás során tanúsított magatartása pedig a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának, valamint a bűnismétlés veszélyét támasztják alá” - áll abban az indoklásban, amit Fővárosi Törvényszék a határozathoz csatolt.

Feltehetően azért is joggal tartottak F. Attila szökésétől, mert az általa kicsalt tízmilliárdok nem kerültek elő, de a helyzetet az is komplikálja, hogy F. Attilának van egy ikertestvére, aki megszólalásig hasonlít rá.

Dr. Strasser Tibor, az ismert ügyvéd még nem hallott arról, hogy bárhol a világon egypetéjű ikrek keveredtek volna hasonlóan nagy kaliberű bűnügybe. Annak, hogy egy eltávozást kihasználva szerepet cserélnek, a tapasztalt ügyvéd szerint nincs realitása. A gyanúsítottaktól ugyanis ujjlenyomatot vesznek. Az sem kizárt, hogy óvatosságból és elővigyázatosságból a genetikai vizsgálathoz vérmintát is. 

Ennél nagyobb veszély, ha a jogerős bírósági ítélet után azzal jelentkezne a most ártatlannak tartott ikertestvér, hogy valójában ő a bűnös. A tanúkra nem lehetne számítani ennek eldöntésben, hiszen nem tudták megkülönböztetni őket. 

További friss információk
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
Pénzmosás szerelemből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat