Ma: 2024.04.04. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Éveken keresztül nem fizette be az áfát
Privatkopo.hu 2021. 03. 23. 8:29:00

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival és társával szemben, akik két éven keresztül, több mint 60 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.



A vádirat szerint az egyik vádlott több, szegedi székhelyű gazdasági társaságot is vezetett, részben egymást váltva. A gazdasági társaságok jellemzően építőipari tevékenységet folytattak, és a gazdasági eseményekről számlák is kiállítottak. A férfi azonban annak érdekében, hogy az általános forgalmi adó adónemben fennálló bevallási és befizetési kötelezettsége alól mentesüljön, a számlák nagy részét nem könyvelte le bevallásaiban, nem tüntette fel azok adótartamát.

A vádlott 2016. évtől kezdődően 2018 végéig öt gazdasági társaság képviseletében eljárva okozott összesen 62 millió forint vagyoni hátrányt az állami költségvetésnek általános forgalmi adó adónemben.

A főügyészség vádat emelt egy másik férfival szemben is, aki az ötből az egyik gazdasági társaság vezetését vállalta el névlegesen a vádlott kérésére, és nyújtott ezzel segítséget a bűncselekmény elkövetéséhez, mintegy 2 millió forint értékben.

A főügyészség a gazdasági társaságokat ténylegesen vezető férfival szemben üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és számvitel rendjének megsértése bűntette miatt emelt vádat. A társával szemben a vád nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette.

A korábbi elítélései kapcsán visszaeső férfi és társa bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat