Ma: 2024.04.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Elkobozzák az adócsalók vagyonát
Magyar Nemzet 2011. 08. 19. 7:23:00

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi elnökhelyettese lapunknak úgy fogalmazott: a Legfelsőbb Bíróság (LB) állásfoglalása annak lehetőségét teremtheti meg, hogy a hatóságok valamennyi adócsalótól elvonják a jogellenesen, az állam megkárosításával megszerzett összegeket. Sors László kifejtette, hogy a büntető törvénykönyv nem határozza meg azokat a vagyontárgyakat, amelyeket az igazságszolgáltatás elvonhat az adócsalóktól.



Az elnökhelyettes azt is megemlítette, hogy - a jogszabály szerint - vagyonelkobzást csak a bűncselekményből eredő vagy az azzal összefüggésben megszerzett értékek kapcsán lehet elrendelni. Mindezek miatt a gyakorlatban két álláspont alakult ki. Az egyik szerint csak akkor kobozható el az adócsaló vagyona, ha az illető jogellenesen igényelt vissza pénzt a közkasszától. A leggyakrabban az általános forgalmi adójukból kérnek az elkövetők fiktív számlák alapján visszatérítést, ám mostanában a személyi jövedelemadónál is megemelkedett a jogosulatlan kiutalásról szóló állampolgári kérelmek száma.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat