Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Elcsalta a befektetésre átadott pénzt
HP 2014. 01. 28. 5:54:00

Vádat emelt a kaposvári ügyészség egy Zala megyei férfi ellen, aki több mint tízmillió forintot csalt ki ismerőseitől, befektetési ígéretekkel, ám saját céljaira fordította az így szerzett összeget.



A vádirat szerint a zalakarosi lakhelyű férfi korábban vállalkozóként dolgozott, de 2010 őszétől gyakorlatilag nem jutott munkához, így már 2010 nyarától fogva romlott az anyagi helyzete, tartozásokat és adósságokat halmozott fel. Emiatt az az ötlete támadt, hogy befektetési ígéretekkel kér pénzt ismerőseitől, és több mint 10 millió forintot át is vett, azt állítva, hogy azt kedvező árfolyamon részvényekbe, biztosítási kötvényekbe fekteti be. Valójában azonban az átvett összegeket saját céljaira használta fel, és nem is fizetett vissza belőlük semmit a sértetteknek. Miután ez kiderült, nyomozás indult vele szemben, nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények gyanújával. A Kaposvári Járási Ügyészség a napokban emelt vádat a férfi ellen, akivel szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől való eltiltás kiszabását indítványozták a bíróság számára.

További friss információk
Banki csalásokra specializálódott bűnszövetkezetet számoltak fel Baranyában
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat