Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Drótkerítés 220 millióért
zsaru.hu 2013. 08. 31. 13:20:00
Csak egy kerítést húzott fel egy beruházás vezetője, aki 700 milliós uniós támogatást nyert el logisztikai bázis elkészítésére. A munkafolyamatokat fiktív számlákkal igazolta, az építkezés készültségi állapotát meghamisította, saját telkén viszont kacsalábon forgó villát húzott fel magának a lenyúlt pénzből.

A Terrorelhárítási Központ munkatársai fogták el egyik cégének telephelyén, július közepén a dúsgazdag bajai vállalkozót. Költségvetési csalás gyanúja miatt indult B. R. ellen eljárás, akinek sofőrje egyben fegyveres testőre is volt. A bíróság július utolsó napján elrendelte a férfi előzetes letartóztatását, közel 250 millió forintot érő, frissen épült luxusvilláját, autóit, motorcsónakját pedig zár alá helyezték az eljárás befejezéséig.

A NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága indított eljárást a vállalkozó ellen, aki logisztikai központok létesítésével, üzemeltetésével foglalkozott. Az egyik ilyen projekt során egy ócska drótkerítést húzott fel két év alatt egy területre, ahol a tervek szerint egy másfél milliárdos logisztikai központnak kellene már állnia, s amire uniós pályázati forrásból 700 millió forintnyi támogatást nyert el az építtető.

Barnáné Horváth Melinda, a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferensének tájékoztatása szerint egy Csongrád megyében bejegyzett gazdasági társaság logisztikai központok és szolgáltatások megvalósításához pályázatot nyújtott be. A másfél milliárd forintos beruházás önerő részét kölcsönfelvétellel igazolták - az okiratok nagy valószínűséggel hamisak -, majd a több mint 700 millió forint támogatást elnyert cég a bajai B. R. tulajdonába került, aki az első körben kiutalt 220 millió forint pályázati pénz jelentős részével kiszállt a cégből.

Az új tulajdonos - akinek érdekes módon több közös üzlete van a régi pályázóval - úgy döntött, hogy a beruházást Csongrád megye helyett inkább egy Somogy megyei faluban valósítja meg. Ehhez újabb százmilliós összeg kifizetését kérte, amihez a projekt készültségi állapotát igazoló valótlan jelentést és az eddigi építkezéshez felhasznált anyagokkal, költségekkel kapcsolatos fiktív számlákat nyújtott be. A felderítés adatai, valamint a tervezett központ állapota alapján feltételezhető, hogy sem a bajai vállalkozónak, sem az új tulajdonosnak nem állt szándékában a logisztikai központ megvalósítása, céljuk egyértelműen a pályázati összeg megszerzése volt.

- Logisztikai központ helyett mindössze egy drótkerítést húztak az építési terület köré, kiraktak egy táblát, meg egyszer lekaszálták a füvet, a földet is csak akkor mozgatták meg, amikor a kerítés oszlopainak a helyét kiásták - mondta a tervezett központ területe mellett a birkáit legeltető juhász. - Kértem őket, nyissanak nekem egy kaput, hogy bevihessem a telekre az állatokat, úgy megspórolnák a fűnyírást, de elzavartak, hogy ez veszélyes építési terület lesz napokon belül, na, azóta a színüket sem láttam.

A pénzügyi nyomozók a pályázati pénzt eltüntető férfiakat, illetve a fiktív számlákat nyújtó és a teljesítést igazoló személyeket költségvetési csalás gyanúja miatt hallgatták ki. Az elkövetők akár nyolcévi szabadságvesztésre is számíthatnak.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat