Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Csányit vallatták a horvát rendőrök
MTI 2013. 09. 19. 9:19:00

Meghallgatta a horvát rendőrség Csányi Sándort a horvát kormány és a Mol Nyrt. közötti tárgyalások első fordulója után szerdán Zágrábban - számolt be szerdán délután a Jutarnji List című horvát napilap internetes oldalán. A horvát pénzügyi felügyelet (Hanfa) szerint a Mol „hamis és félrevezető” jelzéseket adott, hogy megszerezze az INA részvényeinek többségét.



Csányi Sándort, a magyar olajipari vállalat igazgatótanácsának alelnökét a lap értesülései szerint egy állítólagos piaci manipulációs ügyben hallgatták meg, a gyanú szerint a Mol 2010 végén és 2011 elején manipuláció segítségével vásárolta meg az INA részvényeinek 1,6 százalékát a cseh J&T Banktól. A Jutarnji List beszámolója szerint Csányi Sándor két órát volt a rendőrségen, távozóban nem nyilatkozott. 

A rendőrség sem adott információt a meghallgatással kapcsolatban arra hivatkozva, hogy a korrupció és a szervezett bűnözés elleni fellépést irányító horvát ügyészség (USKOK) vizsgálatáról van szó.  A lap emlékeztetett arra, hogy júniusban ugyanitt hallgatta ki a rendőrség Áldott Zoltánt, az INA igazgatósági elnökét, valamint a felügyelőbizottság magyar tagjait, Horváth Ferencet, Molnár Józsefet, Mosonyi Györgyöt és Világi Oszkárt. Bár a horvát hatóságok megkísérelték gyanúsítottként kihallgatni Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, a magyar Legfőbb Ügyészség elutasította a horvát kérést. Helyette Csányit hallgatta meg a horvát rendőrség.

A vizsgálat tárgyát képező állítólagos piaci manipuláció és csalás bűncselekményének gyanúja miatt a Mol ellen 2011-ben a horvát pénzügyi felügyelet (Hanfa) akkori vezetője kezdeményezett eljárást. A Hanfa szerint a Mol „hamis és félrevezető” jelzéseket adott, hogy megszerezze az INA részvényeinek többségét.  

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat