Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Hamis közokiratokkal csaltak a végrehajtási eljárásban
police.hu 2014. 09. 26. 15:04:00

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya nyomozást folytat csalás bűntett és közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt P. Imre 30 éves, H. Zsolt 44 éves és K. György 46 éves kecskeméti lakosok ellen.



K. György és az egyik bank között 2008 júniusában jelzáloghitel-szerződés jött létre. A kölcsön fedezete a szerződő lakóháza volt. Mivel az adós fizetési kötelezettségének nem tett eleget, ezért a szerződést a bank egy év múlva felmondta, majd követelését átruházta egy faktorcég részére, amely végrehajtási eljárást indított.

Az eljárás során beszerzett adatok és okiratok alapján kiderült, hogy K. György és H. Zsolt között 2011 februárjában kölcsönadási-szerződés jött létre, amely alapján a 46 éves férfi tartozáselismerő nyilatkozatát közjegyzői okiratba foglalták. A nyomozás adatai szerint erre azért került sor, hogy H. Zsolt a végrehajtási eljárás során a közokiratba hamisan foglalt követelése alapján megvásárolhassa ismerőse árverés alatt álló ingatlanát, majd a ház későbbi eladásából származó haszonból mindketten részesüljenek.

A terv megvalósítása érdekében K. György valótlanul ismerte el ügyvéd előtt H. Zsolt felé, hogy tőle készpénzt vett át, pénzösszeg átadására azonban egyáltalán nem került sor.

H. Zsolt a későbbiekben módosította tervüket úgy, hogy helyette P. Imre kecskeméti lakos nevére kerüljön ugyanezen módszerrel az ingatlan. Ennek érdekében a 30 éves férfi és K. György között is ugyanilyen kölcsönszerződés jött létre, a benne szereplő pénzösszeg tényleges átadása nélkül. Ezeket a végrehajtható okiratokat - követelése jogalapjaként - P. Imre benyújtotta a végrehajtási eljárásba, amelynek eredményeként P. Imre - valótlan követelése beszámításával - fizetés nélkül megszerezte a házat. Ennek következtében a többi végrehajtást kérő jogos követelését a végrehajtó - fedezet hiányában - elutasította.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a három férfit. P. Imrét és H. Zsoltot őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság 2014. szeptember 26-án elrendelt. Harmadik társuk az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik. 

További friss információk
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
Pénzmosás szerelemből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat