Ma: 2020.08.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Vádemelési javaslat egy utazási iroda csaló munkatársai ellen
police.hu 2017.01.16. 11:35:00

A két gyanúsított magasabb áron értékesítette az utazási iroda által kínált utakat, amivel kárt okoztak az ügyfeleknek.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytatott Sz-H. Zsanett 40 éves balatonfüredi és J. Károlyné 51 éves budapesti lakosokkal szemben csalás vétség, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett, valamint magánokirat-felhasználás vétség megalapozott gyanúja miatt.
 
A nyomozás adatai szerint a két nő egy utazási iroda ügyintézőjeként eljárva magasabb áron értékesítette az iroda által meghirdetett utakat, de a cég könyvelési központja felé az utak tényleges árával számoltak el, a különbözetet pedig saját célra használták fel.

A két korábbi ügyintézőt a hatóság azzal is gyanúsította, hogy az ügyfelek által megrendelt utakat az elutazás előtt lemondták, majd a visszajáró összegeket szintén saját céljaikra használták fel. Cselekményük leplezésére hamis utazási szerződéseket és bevételi pénztárbizonylatokat készítettek, amelyeket továbbítottak az iroda könyvelése felé.
 
A két nő cselekményét folytatólagosan, üzletszerűen követte el, amellyel több száz sértettnek okoztak kárt. A rendőrök a nyomozást befejezték és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek. 

További friss információk
Étolajban és cukorban utaztak, többmilliárdnyi áfát elcsaltak - letartóztatásba kerültek
„Unokázós” bűnbanda tagjait vették őrizetbe a kecskeméti rendőrök
Idősekre utazó csalókat fogtak el a székesfehérvári nyomozók
Bűnszövetségben csalták az áfát - százmillió forintot szagolt ki Cappy, a NAV pénzkereső kutyája
Nem fizettek jövedéki adót a forgalomba hozott bázisolaj után, 754 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat