Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Házi őrizetbe helyezték Csábi Bettinát
MTI 2011. 12. 06. 13:55:00

Házi őrizetbe helyezték kedden Csábi Bettina egykori bokszoló világbajnok sportolót, akinek előzetes letartóztatását november 25-én rendelték el Kecskeméten, de a határozat ellen fellebbezett - közölte Sárközy Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság sajtószóvivője az MTI-vel.



A hat másik emberrel együtt adócsalással gyanúsított egykori sportoló házi őrizete 2012. január 6-áig szól, amikor azt felülvizsgálják - mondta Sárközy Szabolcs.

Adócsalás miatt november 25-én hét gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Kecskeméti Városi Bíróság nyomozási bírója, aki az elrejtőzés veszélyével, valamint az eljárás jogellenes befolyásolásának veszélyével indokolta döntését.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) korábbi közleménye szerint adócsalás miatt indult eljárás hét gyanúsított ellen, akik az eddig feltárt adatok szerint 650 millió forint kárt okoztak az államnak.

A NAV pénzügyi nyomozói által feltárt ügy gyanúsítottjai színlelt uniós értékesítéssel próbálkoztak. Az elkövetők huzamosabb ideje nagy mennyiségű gabonát szereztek be Romániából vagy Erdélyből. A hamis dokumentumokkal azt a látszatot keltették, hogy az árut tovább viszik Felvidékre, valójában azonban a gabona Magyarországon került forgalomba. Az ügyletben valós gazdasági tevékenységet nem végző fiktív cégek is közreműködtek. Az elkövetők célja az áfára vonatkozó szabályok kijátszása, az adófizetés elkerülése volt.

A pénzügyi nyomozók a bűnszervezetet gondosan előkészített akcióval leplezték le. Öt megyében és a fővárosban 30 helyszínen 80 nyomozó jelent meg ugyanabban az időpontban, házkutatásokat, kihallgatásokat tartottak; a bűncselekménnyel okozott kár fedezetének biztosítására két autót, 40 millió forint készpénzt foglaltak le, és valamennyi gyanúsított bankszámláját zárolták. Csábi férje, Koller István, valamint öt társuk előzetes letartóztatásban maradnak.

További friss információk
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
Vádemelés a korrupció útján szerzett pályázati támogatások ügyében
Katonatiszt, olajmérnök, hajóskapitány, zenész… - bűnügyi őrizetben a „romantikus csalással” gyanúsított 40 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat