Ma: 2018.05.24. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Bűnszervezetben károsították meg az államot: 200 milliós költségvetési csalást leplezett le a NAV
MTI 2018.04.24. 12:55:00

A gyanú szerint 200 millió forint adót csalt el egy tizenegy emberből álló borral kereskedő és fuvarozással foglalkozó bűnszervezet: ügyüket vádemelési javaslattal adták át a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek. A NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói a cég vezetője és öt társa ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, míg további öt ember ellen költségvetési csalás miatt javasoltak vádemelést.



A gazdasági társaságok a bevallásaikban szereplő áfát hibajavítóról és relékről szóló fiktív számlákkal csökkentették.

A gyanú szerint a bűnszervezet nemcsak a hozzájuk köthető cégeknek, hanem más társaságoknak is biztosított hamis iratokat.

A hibajavítóról és járművekhez használható relékről kiállított, valótlan dokumentumok előállításához magyar, szlovák, lengyel és cseh cégeket használtak. Az iratokon hazai beszerzést és jellemzően külföldi értékesítést színleltek, hogy az áfabevallásaikban szereplő adót csökkentsék.

Az igazságügyi szakértői vélemény olyan esetre is rávilágított, amikor a készletet még be sem szerezték, de a fiktív számlák szerint már el is adták.

További friss információk
Megkezdődött Galambos Lajos és felesége büntetőpere
Börtönőrt akart megvesztegetni egy fogvatartott
Több mint 17 millió forintos vesztegetés elfogadásával vádolnak egy felszámolóbiztost
Szerencsejátékon verte el ügyfelei pénzét egy volt ügyvéd
Edit traktort ígért, 400 ezer forint előleget kért
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat