Ma: 2024.02.23. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Letartóztatás helyett házi őrizetbe helyezték Bige Lászlót
Privatkopo.hu 2020. 12. 18. 5:36:00

Szabadon távozhatott Bige László a csütörtökön késő délutánig nyúló tárgyalásról, a bíróság ugyanis nem adott helyt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség indítványának, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba az egyik leggazdagabb magyar vállalkozót.



Bige Lászlót kedden vették őrizetbe, és azzal gyanúsítják, hogy több mint 800 millió forint kenőpénzt fogadott el, miközben majdnem kétmilliárd forinttal károsította meg saját cégét.

A bíróság tehát - a vádhatósággal ellentétben - nem tart attól, hogy a gyanúsított megszökik vagy elrejtőzik valahol, az eljárás meghiúsítására viszont lát okot, ezért indokoltnak találta a bűnügyi felügyeletet.

Ez azt jelenti, hogy Bige László hazatérhet, és ott várhatja meg, hogy döntenek ügyében. Jelen helyzetben ugyanis éppen senki nem elégedett, ezért mindkét fél fellebbezett. Az ügyészség ragaszkodik az előzeteshez, Bige László jogi képviselője  pedig a házi őrizetet is túlzásnak tartja.

A nagyvállalkozó korábban többször azt állította, hogy egy kormányközeli bankár vetett szemet a cégére, és annak érdekében, hogy megszerezze azt, tönkre akarja tenni őt.

További friss információk
Letartóztatási indítvány Iványi Gábor egyházának gazdasági vezetője ellen
Bilincsben az internetes csalásokra szakosodott bűnszervezet pénzmosói
Pénzmosást tártak fel a zsaruk
Kamudiplomák miatt ítélték el az ismert szexuálterapeutát
3,2 milliárd forintot mostak tisztára
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat