Ma: 2021.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Borított a Fideszről a milliárdos
Privatkopo.hu 2021. 03. 30. 10:39:00

Nagyinterjút készített a Partizán Bige László milliárdos vállalkozóval, aki szerint egy Csányi Sándor OTP-vezérrel fennálló régi konfliktusa miatt akarják kicsinálni, és az állami szervek a NER-rel jó kapcsolatban álló Csányi érdekében vegzálják őt.



A Telex által szemlézett beszélgetésben úgy foglalta össze Bige az ellene zajló eljárásokat, hogy két ember feljelentette magát, majd vádalkut kötött a rendőrséggel, és azt mondták, hogy abból a pénzből, amivel megkárosították a magyar államot, Bigének osztottak vissza, de nem kaptak cserébe semmit. Szerinte különös, hogy egy 2010-es eseményre hivatkoznak az emberek, akik a rendőrséghez fordultak, vagyis 10 évet gondolkodtak az önfeljelentésen. Bige László magabiztosan nyilatkozott az ügyekről, amelyek közül az egyik már bírósági szakaszban van: mint mondta, egyáltalán nem tart tőle, hogy nem tudja majd bizonyítani az ártatlanságát.

Szerinte pénzt kaphatott az egyik önfeljelentő, mint mondta, van olyan ember, aki szívesen fizetne ezért 50-100 millió forintot, sőt, „a fél kezét is levágná, ha ezzel árthatna neki”.

Az interjú legmeredekebb állítása a hazai sportfinanszírozással kapcsolatban hangzott el. Bige László azt mondta, hogy 2010 után egy ideig ő maga is évente több százmillió forinttal támogatta a Fradit — nem elköteleződésből, hanem üzletet kötött a hatalommal, hogy ezért cserébe egy számára kellemetlen adónemet eltörölnek.

Ez a gázbehozatalt sarcoló adó, ami a gázimportőrök közül egyedül Bige cégcsoportját sújtotta igazán, gyakorlatilag személyre szóló adónemnek érezte, ezért lobbizott az eltörlés mellett. Állítása szerint a Ferencváros szponzorálásával néhány évre sikerült is „megváltani” ezt, de aztán később visszahozták, ráadásul még nagyobb kulccsal, azóta nem is fizet a Fradinak.

Bige László azt állítja, 2010 után egyszer kért Orbán Viktortól személyes találkozót (2018-ban, az ellene zajló eljárások kezdete után), de a miniszterelnök nem adott időpontot, nem reagált az üzenetére. Ez szerinte nem normális, hiszen még a környező országok miniszterelnökei is leülnek vele ebédelni, ha kéri, de mint mondja, ezek szerint „Orbán Viktor már döntött” az ő kérdésében.

A milliárdos elmondta a műsorban: kétszer történt olyan, hogy megüzenték neki, hogy ha elmegy Magyarországról, szabad elvonulást kap. Ő erre azt válaszolta, hogy Romániából már egyszer elment, de innen nem fog elmenni.

Bige úgy gondolja, hogy azért zajlik cégei ellen és ellene ez a sok eljárás, mert szívesen megszereznék a tulajdonát, de túl sokat ér, ezért pénzért nem szeretnék piaci áron megvenni, inkább tönkreteszik, és aztán elveszik - ezzel próbálkoznak most szerinte, de nem fog sikerülni. Az állítja, hogy erre készült már tizenkét-három éve, tudta, hogy valamikor be fog következni, így figyelt rá, hogy ne tudjanak mit felhozni ellene.

A mostani, ellene zajló nyomozásokat szicíliai módszereknek tartja ugyanúgy, mint amikor az OTP hirtelen kivonta az összes hitelét a cégbirodalmából, sőt ez a mostani szerinte még rosszabb, mert valakinek az érdekében „csatasorba állt a teljes állami apparátus”.

Arról beszélt, hogy akit ez igazából megvisel, az a családja. „Ezt nem fogom hálátlanul így hagyni, ennek meglesznek a következményei” - mondta.

Az interjú végén a nemrég készített nagy kutatás, illetve Bige esetleges ellenzéki szerepvállalása is szóba került. A műtrágyakirály azt mondta, ő alapvetően mindig politikafüggetlen volt, de „ha mindenáron át akarnak állítani egy oldalra, megtehetik”.

Ugyanakkor azoknak, akik úgy vélik, ő lehet majd a következő Simicska Lajos, az ellenzék finanszírozója, azt üzente: olyan dolgokat soha nem csinálna, mint Simicska Lajos, akivel egy lapon emlegetik. „Ő egy pártpénztáros volt, seftelt az adófizetők pénzével, olyan mélységekbe ereszkedett le, ahova én még csak be sem nézek”.

Ennek ellenére is leszögezte: elég sok eszköz van a kezében, és ha nagyon kell, akkor fogja használni. Bige itt a vagyonára és információkra, dokumentumokra is gondolt, de mint mondta, alapvetően azért nem ez lenne a szándéka.

Végül szóba került Mészáros Lőrinc is, akiről annyit mondott Bige László: őt legfeljebb csak sajnálni tudja, mert véleménye szerint „ő lesz ennek az első áldozata”.

További friss információk
Hatmilliárdos költségvetési csalás: számlagyárat működtető bűnszervezetet számoltak fel a NAV pénzügyi nyomozói
A börtönből telefonálgatott és csalt ki közel kétmillió forintot egy bűnöző
„Kipakol” az öt és fél év börtönbüntetésre ítélt volt stróman: „győri nagyvállalkozók utasítására követtem el áfacsalásokat, a bűncselekményekből származó milliárdok hozzájuk kerültek”
Volt élettársa bankkártyájával fizette ki több havi telefonszámláját
Jogerősen elítélte a bíróság a csaló debreceni konyhafőnököt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Váratlan fordulat! „Örökösként” jelentkezett a halálra égetett milliárdos volt „élettársa”, akiről az üzletember korábban a gyámhivatalnak azt állította, hogy rendszeresen meglopja, mérgezi - a nő testvére a TEK műveleti főosztályvezetője
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat