Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Többmilliárdos befektetési csalás gyanújával nyomoznak
Népszabadság/MTI 2012. 11. 29. 8:53:00

A bűnszervezet egyik feltételezett irányítóját és egyik brókerét már elfogták, az ügyben további gyanúsítások, őrizetbe vételek várhatók. A csalók által okozott kár több milliárd forintra rúghat.



Legalább 4-4,5 milliárd forintot gyűjtöttek a károsultak által beazonosított "brókerek" másfél év alatt egy nagykátai kötődésű ikerpár által irányított budapesti központú "befektetésgyűjtő szervezetnek". Hivatalosan szó sem volt befektetésről vagy betétgyűjtésről, a befektetők - papíron legalábbis - csupán kölcsönt adtak egy befektetéssel foglalkozó csoportnak, amely pénzüket bevallottan határidős ügyletekben fialtatta meg.

A híres és gazdag befektetők többsége, valamint azok, akik túlságosan hangosan követelték a pénzüket, és rendőrséggel vagy éppen erőszakkal fenyegetőztek, egy ideig az ígért határidőre meg is kapták a pénzüket. A többség - becslések szerint 1000-1200 emberről lehet szó - azonban már az első befektetése után sem kapott hozamot, vagy messze nem annyit, amennyit ígértek nekik.

Most már esélyük sincs rá, hogy visszakapják a pénzüket. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai ugyanis november 20-án elfogták a szervezet egyik feltételezett irányítóját és egyik brókerét, emiatt pedig a szövevényes csalási ügy számos kulcsfigurája már elhagyta vagy elhagyni készül az országot. Párhuzamosan három nyomozás is zajlik, kettő a BRFK-n, egy pedig egy bejelentés alapján az NNI-nél. Egyelőre adatokat gyűjtenek és várják a károsultak jelentkezését.

A brókerek, akiknek a többsége maga is károsult az ügyben, most aggódnak. A szervezet ugyanis olyan "befektetők" tízmillióival is tartozik, akikkel - úgymond - nem jó rosszban lenni.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat