Ma: 2017.12.12. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Megpróbálta „visszavásárolni” bevont jogosítványát
HP 2017.11.28. 11:14:00

Vádat emelt az ügyészség azzal a győri férfival szemben, aki pénzért próbálta visszavásárolni bevont jogosítványát egy hivatalos személynek számító állami tisztviselőtől.



A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség korrupciós bűncselekmény elkövetésével vádol egy 43 éves férfit, aki bevont vezetői engedélyének visszaszerzése érdekében pénzt ígért egy kormányhivatali ügyintézőnek.

A vádirat szerint a győri férfi vezetői engedélyét ittas vezetés miatt vették el Németországban, 2016 decemberében. Az ítéletben megállapított eltiltás határideje 2017. november 27. napjáig tartott. A nyár folyamán azonban a vádlott egy ismerősét telefonon küldött üzenetekben arra kérte, hogy pénz ellenében segítsen a jogosítványát visszaszereznie.

Az állami tisztviselőként dolgozó ismerős elutasította a vádlott kérését és megkérte őt arra, hogy többet semmilyen formában ne is keresse.

Az ügyészség a vádlottat minősített hivatali vesztegetéssel vádolja, mely bűncselekmény büntetési tétele 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés.

További friss információk
Bűnös: Fási Ádám 10 hónap börtönt kapott - 2 évre felfüggesztve - az őssejt-ügyben
Őrizetben a több tízmilliós csalás újabb gyanúsítottja
Rendőröket akart vesztegetni egy vietnámi férfi
Ingatlan adásvételi szerződéseket hamisítottak
Megpróbálta „visszavásárolni” bevont jogosítványát
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat