Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Baltával „rendezték” a nézeteltérést
Privatkopo.hu 2019. 06. 11. 7:11:00

A mentők súlyos, életveszélyes sérüléssel szállították kórházba azt a 38 éves férfit, akit baltával ütöttek le, Pécsett.



A rendőrségre 2019. június 9-én, az esti órákban arról érkezett bejelentés, hogy Pécsett, a Pék soron két férfi szóváltásba keveredett egy harmadikkal.

A vita odáig fajult, hogy az egyik férfi magához vett egy baltát, majd társával megpróbáltak bemenni a vitapartnerük után a házba, amelynek ajtaját időközben belülről bezárták. A baltát magánál tartó férfi az ajtót betörte, ám ennek zajára felébredt a házban alvó 38 éves férfi, aki elindult az ajtó felé. A támadó bement a házba, majd a baltával megütötte a felé közeledő férfit, aki az ütéstől összeesett. Ezután az elkövetők elmenekültek a helyszínről.

A mentők a sérültet súlyos, életveszélyes sérüléssel szállították kórházba.

A rendőrök június 10-én, délelőtt, Pécsett, a Zsolnay úton elfogták, majd előállították a bűncselekménnyel gyanúsítható két férfit, akiket ezután kihallgattak, és őrizetbe vettek.  

 A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a 26 éves pécsi férfi, valamint 27 éves szintén helyi társa ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoz.

A rendőrök előterjesztést tesznek a gyanúsítottak letartóztatására.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat