Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Pénzért árulta egy budapesti autósiskola a jogosítványokat a gyakran analfabéta románoknak
HP 2013. 07. 26. 19:56:00

Vádemelési javaslattal zárta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) a vesztegetés miatt indított nyomozást egy budapesti autósiskola vezetőjével, valamint román és magyar társaival szemben, akik 2008 és 2010 között ezer és ezernégyszáz euró közötti összegért adtak jogosítványt román állampolgároknak úgy, hogy azok nem rendelkeztek sem gyakorlati, sem elméleti ismeretekkel.



Egy fővárosi autósiskola vezetője román és magyar társaival szervezetten együttműködve 2008 és 2010 között 1000 és 1400 euró közötti összegért juttatott jogosítványhoz román állampolgárokat úgy, hogy azok sem gyakorlati, sem elméleti ismeretekkel nem rendelkeztek. Sok esetben még írni-olvasni sem tudtak. A vizsgázóktól alkalmanként 2-400 eurót kértek el, amelyből a vizsgán résztvevő tolmácsot, szakoktatót és a vizsgabiztost fizették le. Ezen túl 3-400 euróért magyarországi megélhetésüket, illetve lakhatásukat igazoló, hamis iratokat adtak a vizsgázóknak, akik így hozzájutottak a magyar jogosítványhoz szükséges lakcímkártyához és Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által kiállított regisztrációs igazoláshoz.

A jogosítványhoz szükséges egészségügyi alkalmasságot az orvosok alkalmanként 100 euróért úgy állították ki, hogy a jelölt részt sem vett a vizsgálaton, vagy ha igen, a vizsgálatoknak csak a töredékét végezték el. A jogosítványok kiadásában az okmányirodák alkalmazottai is közreműködtek, megszegve hivatali kötelezettségüket. Az ügy kapcsán gyanúsítottként hallgattak ki egy postást is, aki jogosítványok megszerzésével kapcsolatos hivatalos iratokat a fiktív címek helyett megbízóinak adta át.

A KRNNI a 47 román és magyar emberrel szemben, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult tagja által bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés miatt indított nyomozást a napokban lezárta, és az ügy közel 30 ezer oldalnyi iratanyagát vádemelési javaslattal megküldte a Fővárosi Főügyészségnek.

További friss információk
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
Pénzmosás szerelemből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat