Ma: 2020.02.22. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Garázdaság és testi sértés miatt vették őrizetbe a cigányt
Privatkopo.hu 2019.09.19. 14:33:00

A Hevesi Rendőrkapitányság Tiszanána Rendőrőrse garázdaság és testi sértés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves férfi ellen.



Az átányi lakost azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy 2019. szeptember 17-én, 15 óra 45 perc körül, a helyi buszmegálló előtti útszakaszon - előzetes szóváltást követően - többször megütött egy férfit, továbbá a földön fekvő sértettet meg is rúgta, akinek az orvosi vélemény alapján könnyű sérülései keletkeztek.

A bejelentést követő napon a rendőrök elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, aki kihallgatásakor beismerő vallomást tett.

A nyomozó hatóság kezdeményezi a gyanúsított gyorsított eljárás keretében történő bíróság elé állítását.

További friss információk
Műszaki cikkeket forgalmazó áruház weboldalát törte fel, majd okostelefonokat, okosórákat, játékkonzolokat és laptopokat rendelgetett, amelyek vételárát nem fizette meg
Közel 5 milliárd forint kárt okozott az államnak az áfacsaló bűnszervezet
Angliából irányították az „unokázós” csalásokra szakosodott bűnszervezetet
Illegálisan gyártott cigarettát csempészett Angliába a Győr-Moson-Sopron megyei bűnszervezet
Manipulált árfolyamon váltotta magának a valutát
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat