Ma: 2018.05.27. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Milliárdos költségvetési csalás gyanújába keveredett a NAV épületeit 13 éven át őrző Atalian Global Services & Security Kft. ügyvezetője
Privatkopo.hu 2017.11.14. 16:23:00

Ahogy arról a Privatkopo.hu néhány napja beszámolt, színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító bűnszervezetek irányítói és működtetői ellen indított büntetőeljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága. A pénzügyi nyomozók - szervezett akció keretében - tizenöt személyt vettek őrizetbe, köztük a bűnszervezet irányítóit, több tagját, valamint a szolgáltatásaikat igénybe vevő egyik vagyonvédelmi cég két vezetőjét. 



A nyomozás eddigi adatai szerint a bűnszervezetek szolgáltatásait főként őrzés- és vagyonvédelemmel foglalkozó gazdasági társaságok vették igénybe, amelyek a bűnszervezethez tartozó cégekkel különböző munkák teljesítésére színlelt szerződéseket kötöttek. A színlelt szerződéskötésekkel az volt a céljuk, hogy a vagyonőrök foglalkoztatása után keletkező közterheket ne a saját társaságaiknak kelljen megfizetniük, másrészt az alvállalkozóktól befogadott fiktív számlákkal csökkenteni tudták adófizetési kötelezettségeiket is.

A gyanúsítottak a munkáltatást terhelő közterhek meg nem fizetésével, valamint a fizetendő áfa jogosulatlan csökkentésével a jelenlegi adatok szerint több mint 2,5 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

A Privatkopo.hu információja szerint a gyanúba keveredett vagyonvédelmi cég az Atalian Global Services & Security Kft., amelynek ügyvezetőjét, Gyenes Istvánt őrizetbe vették a NAV nyomozói.

Az Atalian Global Services & Security Kft. 2010-ig Escort Vagyonvédelmi Kft. néven működött, tulajdonos-ügyvezetője Gyenes Levente, Gyömrő egykori polgármestere volt. Az Escort Védelmi Szolgálat Kft. hatalmas bevételeket termelt: kaptak megbízást a Honvédelmi Minisztériumtól NATO-delegációk biztosítására, de részt vehettek Forma-1-es futamok biztosításában is. Az Escort neve is előkerült abban a büntetőperben, amely miatt Gyenes Leventének le kellett mondania a polgármesteri tisztségről. A jogerős ítélet szerint Gyenes társaival úgy csalt adót, hogy 2006 és 2009 között egy számlagyárat működtettek, szinte minden tevékenységről tudtak fiktív számlákat szerezni. A bűnszervezet közel 1,8 milliárd forint értékben állíthatott ki fiktív számlát, és közel félmilliárd forint áfát csalhattak el. Gyenes Levente hetedrendű vádlottként úgy kapott csak 9 hónap felfüggesztett szabadságvesztést, hogy csupán adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt ítélték el, pedig az elsőrendű vádlott azt állította, hogy a volt polgármester részt vett az egész bűnszervezet irányításában.

2010-ben a francia tulajdonban álló Atalian Zrt. megvásárolta Gyenes Leventétől az Escort Védelmi Kft-t, és a cég a továbbiakban Atalian Global Services & Security Kft. néven működött tovább - Gyenes Levente nélkül.

Néhány év elteltével azonban újabb Gyenes bukkant fel a cég vezetésében: 2013-tól ugyanis Gyenes Levente testvére, Gyenes István látja el a társaság ügyvezetői teendőit.

Az Atalian Global Services & Security Kft., valamint elődje, az Escort Védelmi Kft. összesen 13 éven keresztül, 2016-ig őrizte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal épületeit.

Privatkopo.hu az ügyben megkereste az Atalian Global Services & Security Kft. tulajdonosát, az Atalian Zrt-t, azt tudakolva, megfelel-e a valóságnak, hogy a NAV nyomozói - költségvetési csalás bűntett gyanújával - őrizetbe vették a kft. ügyvezetőjét.

„Tájékoztatjuk, hogy a feltett kérdésére nem áll módunkban válaszolni, társaságunk ugyanis folyamatban lévő üggyel kapcsolatban tájékoztatást nem ad és nem adhat” - közölte a zárkörűen működő részvénytársaság képviselője a bűnügyi portállal.

További friss információk
Börtön járt az áfa nélkül értékesített cukorért
850 milliós költségvetési csalást követett el egy bűnszervezet - A gyanúsítottak között van egy tatabányai ügyvéd is
Megkezdődött Galambos Lajos és felesége büntetőpere
Börtönőrt akart megvesztegetni egy fogvatartott
Több mint 17 millió forintos vesztegetés elfogadásával vádolnak egy felszámolóbiztost
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat