Ma: 2024.04.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Anya és lánya „unokázott” egy kicsit: 2 millió forintot csaltak ki egy idős asszonytól, de a nyomozók azonnal lecsaptak rájuk
Privatkopo.hu 2019. 04. 28. 10:48:00

A rendőrség tájékoztatása szerint egy Budapest XII. kerületben lakó idős asszonyt hívott fel egy férfi 2019. április 26-án, este, és közölte, hogy a nő lánya balesetet okozott. A férfi ekkor átadta a telefont a társának, aki a sértett lányának adta ki magát, és 2 millió forintot kért az ügy elrendezéséhez.



Az asszony borítékba tette a pénzt és a férfi utasításának megfelelően levitte a társasház bejárata elé, ahol átadta a borítékot egy ismeretlen nőnek, akit egy másik nő várt egy autóban.

Az unokázós bűncselekmények felderítésére alakult budapesti nyomozócsoport a ház előtt elfogta a 34 éves F. Zsuzsannát, míg társát, az 54 éves B. Józsefnét akkor tartóztatták fel a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai, amikor el akart hajtani a helyszínről. 

A rendőrök a fiatalabb nőnél hiánytalanul megtalálták a pénzt. A nyomozás során kiderült, hogy anya és lánya követte el a bűncselekményt. A rendőrök a két nő lakásán tartott kutatás során mobiltelefonokat és SIM kártyákat találtak, illetve lefoglalták azt a Ford típusú személygépkocsit, amivel a bűncselekményt elkövették.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 34 éves F. Zsuzsanna és az 54 éves B. Józsefné ellen. A nyomozók gyanúsítotti kihallgatásukat követően mindkét nőt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.?

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat