Ma: 2019.04.24. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Van egy cigid? A szokásos módszerrel rabolt két „navajonki” Ajkán
Privatkopo.hu 2019.03.26. 6:52:00

Az Ajkai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 18 éves ajkai és egy 21 éves devecseri lakos ellen.



A nyomozás adatai alapján a két férfi 2019. március 13-án, 23 óra körül, az ajkai autóbusz-pályaudvaron bántalmazott egy helyi lakost azzal a szándékkal, hogy az értékeit eltulajdonítsák.

A két elkövető a sértettet több alkalommal megütötte és megrúgta, majd a tettesek átkutatták a ruházatát és a nála lévő dohányterméket, valamint több mint tízezer forint készpénzt elvettek tőle.

A rendőrök a bejelentést követő egy órán belül elfogták a 18 éves ajkai lakost, míg 21 éves társát 2019. március 24-én, Devecserben fogták el és állították elő az Ajkai Rendőrkapitányságra.

A két férfit a nyomozók rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására az illetékes ügyészségnél.

További friss információk
Mese a lottónyereményről: harminckétmilliót csalt ki három embertől egy kisvárdai férfi
Félmilliárdos kárt okozó számlagyárat számolt fel a NAV
Több százezer forintot csalt ki ismerősétől
Több száz munkaerő-közvetítéssel foglalkozó céget rohantak le a NAV nyomozói
Korrupt NAV-os állítottak bíróság elé
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat