Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
„Elfelejtett” megfizetni közel 60 millió forint áfát
privatkopo.hu 2015. 12. 16. 6:37:00

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 34 éves kiskőrösi férfi ellen, aki 2011. második felében Romániából adómentesen importált gabonát adott el Magyarországon, de az értékesítés után nem fizetett be közel 60 millió forint áfát.



A 34 éves férfi egy kiskőrösi cég ügyvezetőjeként 2011. harmadik és negyedik negyedévében gabonát hozott be adómentesen romániai cégektől Magyarországra. A behozott, több mint 265 millió Ft értékű gabonát egy örkényi és egy kétegyházi cégnek adta el.

A vádlott azonban a cége nevében 2011. harmadik negyedévében egyáltalán nem nyújtott be áfa bevallást. A következő negyedévben már küldött adóbevallást a NAV-nak, de abban nem tüntette fel a közösségen belüli beszerzést, így ez a bevallás valótlan tartalmú volt.

 A vádlott a költségvetésnek áfa adónemben közel 60 millió forint kárt okozott, ugyanis eltitkolta az adóhatóság elől az adóköteles bevételeit, nem fizette meg az értékesítést terhelő áfát. Tevékenységének leplezése érdekében készpénzben és nem átutalással fizette ki romániai beszállítóit, de a NAV leleplezte az adócsalást. A vádlott az okozott adóhiányt nem fizette meg.

A főügyészség a többszörösen büntetett előéletű, szabadlábon védekező férfit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettén kívül magánokirat-hamisítás vétségével is vádolja. Vele szemben végrehajtandó fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta az ügyész azzal, hogy a vádlottal szemben az okozott kár erejéig vagyonelkobzást is el kell rendelni.

Ráadásul a vádlott ezt a bűncselekményt egy adócsalás miatt kiszabott felfüggesztett börtön hatálya alatt követte el, ezért az ügyész szerint a felfüggesztett büntetés végrehajtását is el kell rendelni. Bűnössége kérdésében a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

További friss információk
Banki csalásokra specializálódott bűnszövetkezetet számoltak fel Baranyában
Nem létező koncerthegyekkel verte át a rajongókat a 28 éves csaló
Trükkös módon sikkasztotta el az utánvétes csomagok ellenértékét a futár
Bírósági végrehajtónak adta ki magát - nem volt az
Fiktív számlák 900 millióért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat