Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Letartóztatásban az adócsaló őrző-védő cégek ügyvezetői
MTI 2011. 10. 13. 10:52:00

Mintegy 900 millió forintos kárt okozott az államnak egy nyolc tagból, álló őrző-védő tevékenységet folytató cégcsoport Komárom-Esztergom megyében. A csoport két ügyvezetőjét a napokban letartóztatták - tájékoztatott a Nemzeti Adó- Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.



A bevételek nagy része továbbszámlázással vándorolt a cégek között, és indokolatlan költségszámlák révén az adóköteles rész egyre csökkent. A fiktív számlákon indokolatlanul megbízott alvállalkozók szolgáltatásai, illetve azok költségei szerepeltek, miközben a cégek alkalmazotti létszáma megfelelt az elvégzett munka mennyiségének - tette hozzá Kovács Attila.

Az ügy felderítéséhez 13 helyszínen, Komárom-Esztergom megyében és a fővárosban tartott házkutatást a NAV ötven pénzügyi nyomozója. Megvizsgálták a cégek székhelyét, telephelyeit és az ügyvezetők otthonát, valamint az érintett könyvelőirodákat, hatalmas mennyiségű dokumentumot és 46 millió forint készpénzt foglaltak le - ismertette a sajtóreferens.

További friss információk
Milliárdos kárt okozott a pénzmosó hálózat
Csalások végrehajtását segítő telefonközpontra csaptak le a kibernyomozók
64 éves asszony mosta a bűncselekményekből származó pénzeket
Költségvetési csalás családi összefogással: eredményes vádemelés az OLAF jelzése alapján indult büntetőügyben
Óbudai „okosság”: korrupciós bűncselekmények miatt négy személyt őrizetbe vettek
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat