Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Volt munkaadójukat zsarolták
police.hu 2015. 02. 04. 11:34:00

A dabasi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a két örkényi férfit, akik volt munkaadójuktól - fenyegetően fellépve - kétmillió forint készpénzt követeltek azért, hogy ne tegyenek bejelentéseket a hatóságoknál a cégnél vélelmezett gazdasági visszaélések miatt.  



A Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Tivadar 37 éves és P. Antal 35 éves örkényi lakosok ellen.

B. Tivadar és 35 éves társa 2014 novemberében - egy kft. alkalmazásában - állt munkába egy ócsa-alsópakonyi telepen. A nyomozás adatai szerint a 37 éves gyanúsított több alkalommal arcon ütötte az egyik munkatársát, aki hangosan kritizálta a férfit. A vitát követően a sértett 2014. november 14-én elbocsátotta B. Tivadart az állásából. Ennek hatására P. Antal is otthagyta a munkát, aki korábban szintén megütötte a társa által bántalmazott munkatársukat.

Ezután - B. Tivadar bejelentése alapján - a telephelyen megjelent a munkaügyi hatóság és ellenőrzést tartott, majd a 37 éves férfi találkozót kért a volt főnökétől.  A két gyanúsított 2015. január 23-án egy felsőpakonyi vendéglőben találkozott korábbi munkaadójával, ahol az örkényi férfiak 2 millió forint készpénzt kértek a sértettől cserébe azért, hogy más hatóságoknál ne tegyenek bejelentést, továbbá feltételként szabták meg a telepen dolgozó három személy elbocsátását is. B. Tivadar a beszélgetés alatt folyamatosan behajtó múltjára hivatkozott és utalást tett arra, hogy számtalan ismerőse van, akiket mozgósítani tud. Ennek hatására a sértett 2015. február 2-án, 15 óra körüli időben ismételten találkozott a 37 éves gyanúsítottal, akinek 100 ezer forint készpénzt adott át. A pénzátadást követően a Dabasi Rendőrkapitányság nyomozói B. Tivadart a helyszínen elfogták és lefoglalták tőle az átvett összeget.

A férfit a rendőrök - előállítását követően - gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására. Társa, P. Antal másnap önként megjelent a rendőrségen. A nyomozók őt is gyanúsítottként hallgatták ki.

A két férfi ellen a további eljárást a Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. 

További friss információk
Megfenyegették a budapesti éjszakai bárok tulajdonosát
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat