Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Cigányok késeltek a 28-as villamoson, az áldozat 25 éves (volt)
Privatkopo.hu 2020. 04. 04. 9:35:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. április 3-án, 21 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a Budapest VIII. kerületi Orczy téren, a 28-as villamoson megszúrtak egy fiatal férfit. A 25 éves férfi életét a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni, sérüléseibe belehalt.



A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 25 éves férfi a barátjával utazott a 28-as villamoson, és egy háromfős csoport keveredett szóváltásba velük. A vita hevében a háromfős társaság egyik tagja megszúrta a 25 éves férfit, majd a helyszínről elmenekültek.

A rendőrök azonnal megkezdték a feltételezett elkövetők felkutatását és rövid időn belül elfogták a 38 éves D. Károlyt és a 25 éves L. Annát, majd a közelben található MÁV telepen a 43 éves L. Jánost is, akik összefüggésbe hozhatók az emberöléssel.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást, és megkezdte az elfogott személyek kihallgatását és elszámoltatását.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat