Ma: 2024.04.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Áldozata vérbe fagyva feküdt az udvaron, de a 83 éves gyilkos nyugodtan végezte napi teendőit
MTI 2014. 11. 10. 11:21:00

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék hétfőn azt a 83 éves férfit, aki 2012 novemberében fejszével és késsel támadt rokonára egy hajdú-bihari kisvárosban. Az ítélet nem jogerős. A vádlott nem jogerősen nyolc év börtönbüntetést kapott, és meg kell fizetnie több mint négymillió forint bűnügyi költséget is.



A vádlott egyedül élt, de idős kora ellenére ellátta magát, a ház körüli kisebb teendőket is elvégezte. A sértettel - unokahúgának férjével - kifejezetten jó kapcsolata volt. Csak abból fakadt közöttük vita, ha a vádlott a nála vendégeskedő ittas férfit nem tudta hazaküldeni. 2012. november 13-án délután a férfi ittasan érkezett meg a vádlotthoz. Közösen pálinkáztak a ház verandáján, majd kora este az idős ember azt mondta neki, hogy menjen haza, szeretne nyugovóra térni. A férfi el is indult, de a bejárati ajtó melletti kuka és az esővízgyűjtő hordó közé esett. A vádlott egy fejszével többször fejen vágta, egy késsel összeszurkálta - az orvos szakértők szerint 27 sérülést ejtett -, majd bement a házba, és lefeküdt. Másnap kora reggel kiment az udvarra, a véres fejszét egy vízzel teli vödörbe dobta. Bár látta, hogy a sértett ott fekszik vérbe fagyva, de végezte a napi teendőit, majd közvetlenül az áldozat mellől kihúzta az utcára a véres kukát. Egy óra múlva megjelent a sértett lánya, az édesapját kereste. A vádlott közölte az asszonnyal, hogy az édesapja nála van, "meg van halva". Az asszony azonnal hívta a családját, majd az ügyeletes orvost is, ő már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A vádlott a rendőröknek beismerte a gyilkosságot, később azonban már tagadta a bűncselekményt. Azt mondta, hogy vendége elesett, beverte a fejét, ő pedig azért hagyta ott a kuka mellett, mert úgy gondolta, elaludt. A Mocsáry Eszter vezette büntetőtanács a bizonyítékok, a vérnyomok és a DNS-vizsgálat alapján úgy ítélte meg, hogy a vádlott követte el a gyilkosságot. A bíróság a szakértői vélemények alapján megállapította azt is, hogy az eszméletlen áldozat a bántalmazás után még legalább egy óráig életben volt, életét azonban azonnali orvosi segítséggel sem lehetett volna megmenteni. A törvényszék kizárta annak lehetőségét is, hogy az idős vádlott jogos védelmi helyzetben lett volna, sőt éppen az áldozat volt az, akin védekezésre utaló sérüléseket találtak a szakértők. A bűncselekmény 10-től 20 évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható, a törvényszék azonban nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a vádlott idős korát, így a törvényi minimumnál is enyhébb büntetést szabott ki. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője felmentésért, az ügyész súlyosításért fellebbezett.

További friss információk
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
Emberölési kísérlet macskaeledelért és tojásért
Ököllel és vasalóval is bántalmazta élettársát
17 év fegyházra ítéltek egy cigányt, aki a Hős utcában legalább 52 sérülést okozva agyonverte az élettársát
Szilveszterkor rúgta fejbe ismerősét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat