Ma: 2024.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
A bírót fenyegette a többszörös gyilkos
MTI 2015. 01. 21. 7:16:00

A bírói tanács elnökét fenyegette, szidalmazta, a tolmáccsal és saját védőjével is ordibált a négy emberöléssel és fegyveres rablásokkal vádolt Varga Sándor. Első fokon tényleges életfogytiglanra ítélték, most kaphat jogerős büntetést. Vádlott-társai megbánást mutattak, bocsánatot kértek.



Az elsőrendű vádlott, a középkorú, romániai születésű, magyar férfi 2003-ban jött Magyarországra és az eljárás adatai szerint 2008-2010 között megölt két százhalombattai férfit és egy vietnami házaspárt, továbbá társaival több fegyveres ékszerbolti rablást követett el, amelyek során sok tízmillió forintot zsákmányoltak.

A nyomozás szerint a négy áldozatot Varga Sándor lőtte le közvetlen közelről. Egyiküknek előre megástak egy gödröt, és ott végzett vele az elsőrendű vádlott. A vietnami házaspárt rendőregyenruhában, intézkedést színlelve tartóztatták fel, a sértettek pedig később már hiába könyörögtek kegyelemért azzal, hogy odaadják a pénzüket, az elsőrendű vádlott fejbe lőtte őket.

A 2010-ben elfogott Varga Sándor két és fél éve első fokon tényleges életfogytiglant, négy társa, aki az élet elleni cselekményekben is közreműködött, 16-17 év fegyházat kapott. A büntetőügy ügyészi és védői fellebbezések folytán került másodfokon a táblára. Mindeközben Varga Sándor ellen Romániában is vádat emeltek ott elkövetett fegyveres rablások miatt.

Kedden az utolsó szó jogán szólalhattak fel a vádlottak. Varga Sándor, amint belépett a tárgyalóterembe, magyarul folyamatosan szidalmazta, fenyegette a bírói tanács elnökét, de kiabált a tolmáccsal és saját védőjével is. Néhány perc után az elsőrendű vádlottat a felfegyverzett büntetés-végrehajtási dolgozók kivitték a teremből.

A többi, súlyos bűncselekmény miatt bíróság előtt álló vádlott az utolsó szó jogán megbánását fejezte ki, bocsánatot kért a sértettektől és többen arról is beszéltek: ha tudták volna, hogy gyilkolni fog Varga Sándor, nem tartanak vele.

Varga Sándor élettársa, T. Emese másodrendű vádlott elmondta, hogy a férfi szülei megölésével fenyegette, ha nem vesz részt a bűncselekményekben. „Nagyon sajnálom! Nem tudtam ellene tenni” - mondta a sírva a fiatal nő.

A kettős gyilkosságban közreműködő többi vádlott is arról beszélt, gyilkosságban nem akart részt venni, de nem tudott „kihátrálni” az eseményekből. Bocsánatot kértek a sértettektől és méltányos ítéletet kértek a bíróságtól, hogy kapjanak még egy esélyt az életben.

A tábla várhatóan február elején hirdeti ki másodfokú ítéletét.

További friss információk
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
Emberölési kísérlet macskaeledelért és tojásért
Ököllel és vasalóval is bántalmazta élettársát
17 év fegyházra ítéltek egy cigányt, aki a Hős utcában legalább 52 sérülést okozva agyonverte az élettársát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat