Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Nyakon szúrták, elgázolták az apát - vádemelés a 49 éves feleség, és a 19 éves lánya ellen
Privatkopo.hu 2019. 09. 10. 8:39:00

Előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Tolna Megyei Főügyészség egy 48 éves nő és 19 éves lánya ellen, amiért a két nő egy tavaly őszi napon késsel támadt a családfőre, majd az asszony autójával szándékosan elgázolta a férfit.



A vádirati szerint a vádbeli eseményeket megelőzően néhány évvel a fiatal nő kapcsolata az édesapjával, azaz a sértettel - konkrét eseményre vissza nem vezethető okból - fokozatosan megromlott. Emiatt a sértett azokban az időszakokban, amikor a lánya otthon tartózkodott, átmenetileg el is költözött otthonról.

2018. szeptember 18-án, este fél 9 körül azonban a sértett felesége és a lányuk azzal hívták haza a sértettet a bölcskei családi házukba, hogy békülni szeretnének vele. A sértett az előzmények miatt a hívást igen furcsának találta, emiatt a fiát is értesítette.

A vádlottak közölték a házba lépő sértettel, hogy „meglepetésük van a számára”, majd a felesége hátulról befogta a sértett szemeit, lánya pedig egy hegyes késsel nyakon szúrta, majd a védekezni próbáló sértettet darázsirtó spray-vel arcon is fújta.

Amikor a sértett ki akart menekülni a házból, felesége egy odakészített gumikalapáccsal - két alkalommal - hátulról fejbe ütötte.

Ezután a sértett több utcán át futva menekült, miközben a lánya üldözte, felesége pedig autóval hajtott utánuk, és lányuk mellett elhaladva - fékezés nélkül - hátulról elütötte a férfit, aki ettől a motorháztetőre, majd a szélvédőre csapódott, végül az út menti árokba esett.

A vádlottak a helyszínt azonnal elhagyták anélkül, hogy a sértett állapotáról meggyőződtek volna.

A sértett súlyos sérüléseket szenvedett. Mivel a nyakon szúrásnál a kés igen közel haladt el a nyaki verőér mellett, így a halálos eredmény elmaradása csupán a véletlenen múlott.

A vádirat szerint a vádlottak a bűncselekményt társtettesekként valósították meg. Az ügyészség velük szemben fegyház fokozatú szabadságvesztés büntetés kiszabását és a közügyek gyakorlásától eltiltásukat szorgalmazza a Szekszárdi Törvényszéknél.

További friss információk
Megfenyegették a budapesti éjszakai bárok tulajdonosát
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat