Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Uzsorás házaspárt ítéltek börtönre
MTI 2015. 03. 12. 8:42:00
Négy év tíz hónap, illetve négy év nyolc hónap börtönre ítélt - első fokon - a Keszthelyi Járásbíróság egy házaspárt, mert tíz éven át több millió forintot zsarolt ki megfélemlített áldozataitól - tájékoztatott a Zalaegerszegi Törvényszék.

Az egyik vádpont szerint a férfi és felesége 2002-ben fenyegetéssel valótlan tartalmú kölcsönszerződés megkötésére kényszerítette egyik ismerősét.

A szerződés szerint a sértett egymillió forint kölcsönt kapott az asszonytól, és bár ez nem történt meg, törlesztőrészletként havonta több tízezer forintot követeltek tőle, és többször bántalmazással, házának felgyújtásával fenyegették meg.

Ugyanezt az áldozatukat 2003-ban másfél millió forintos jelzálogkölcsön felvételére és a pénz nagy részének átadására kényszerítették, és további félmillió forintos kölcsön átvételéről szóló valótlan elismervény aláírására vették rá.

A sértett ezen felül havonta százezer forint körüli összegeket fizetett a házaspárnak, és csak 2011-ben döntött úgy, hogy nem hajlandó többet adni. Ekkor azonban az asszony elvette a bankkártyáját, amelyről részletekben még 600 ezer forintot vett fel. Ennek a sértettnek több mint ötmillió forint kárt okoztak.

Egy másik ismerősüket évekkel ezelőtt arra akarták rávenni, hogy ingatlanvásárláshoz vegyen fel kölcsönt, de hiába vitték autóval egy keszthelyi bankfiókhoz, a sértett jövedelmi viszonyai miatt nem kapott hitelt. Hogy a vádlottak mégis pénzhez jussanak, „fuvarozás" címén 225 ezer forintot kértek, majd részletekben összesen 430 ezer forintot szereztek meg tőle.

A vádlottak 2001-ben mintegy 30 ezer forintot adtak kölcsön egy embernek, aki a pénzt visszafizette, de 2004-re már csaknem kétmillió forintot követeltek tőle. Az adósság kiegyenlítése érdekében a sértett és gyermekei közös tulajdonában álló ingatlanra adásvételi szerződést kötöttek. Az 1,2 millió forintos vételár felét megkapták a sértett gyerekei, tőle azonban elvették a neki járó 600 ezer forintot is.

A vádlottak tagadták bűnösségüket, azt mondták, hogy nem adtak uzsorakölcsönt, nem félemlítettek és nem is fenyegettek meg soha senkit, mert rossz egészségi állapotuk miatt ilyet nem is tudtak volna megtenni. A károsultak azonban egyöntetűen azt vallották, hogy fenyegetéssel, megfélemlítéssel vettek el tőlük pénzt, családi pótlékot, egyéb juttatásokat.

A Keszthelyi Járásbíróság társtettesként elkövetett zsarolás miatt a férfit mint visszaesőt négy év és tíz hónap, feleségét pedig - akit azért is felelősségre vontak, mert egy zalaszentgróti rendezvényen leköpött egy rendőrt - négy év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős, mert a védők felmentésért fellebbeztek.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat