Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Tízezer forintos tartozásért ölt a drogos nő
HP 2013. 11. 18. 15:59:00

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség annak a nőnek az ügyében, aki a gyanú szerint meggyilkolta egy ismerősét, annak mindössze tízezer forintos tartozásáért, Nagykanizsán.



A nyomozás adatai szerint a zalai városban élő nő 2013. július 13-án, a Sikátor utcában szóváltásba keveredett egy férfi ismerősével, majd a vita hevében, az utcán egy konyhakéssel szíven szúrta a sértettet. A férfit a mentők kórházba szállították, de sérülése olyan súlyos volt, hogy nem lehetett megmenteni az életét. A 40 éves nő a rendőröknek azt vallotta, hogy a férfi tartozott neki tízezer forinttal; a nyomozás emellett azt is kiderítette, hogy a gyanúsított a cselekmény előtt kábítószert fogyasztott. A rendőrség a napokban lezárta a nyomozást, és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte a Zala Megyei Főügyészségnek.

További friss információk
Megfenyegették a budapesti éjszakai bárok tulajdonosát
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat