Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Csúcsra járatott cigánybűnözés: Tiszaalpáron is rettegnek a lakosok
baon.hu 2010. 12. 09.
Noha a rendőrségi statisztika szerint Tiszaalpáron idén ugyanannyi betörés volt, mint tavaly, a nagyközség lakóinak egy része este fél kimenni még az udvarra is. Egy minapi fórumon a rendőrkapitány, a polgármester és a helyiek is a bűnözők elleni összefogást sürgették.



Közmeghallgatást rendeztek múlt pénteken, Tiszaalpáron, amelyre meghívták Timafalvi László alezredest, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság vezetőjét is. A fórumon főként az ötezer fős
település közbiztonságáról esett szó. A helyiek téma iránti érzékenységét jól jelzi, hogy a művelődési ház nagyterme gyakorlatilag teljesen megtelt a körülbelül százfős hallgatósággal.

Nagy felzúdulás kísérte, mikor a kapitány ismertette a vagyon elleni bűncselekmények statisztikai adatait. Eszerint ugyanis idén hajszálra ugyanannyi (16) betörés volt, mint 2009 hasonló időszakában, és a rablások száma is csak eggyel lett több (1 helyett 2). (Orbán Viktor:helyreállítottuk jogrendet az utcákon”. Konkrétan hol is? - privatkopo.hu)

— A hangokból úgy tűnik, sokkal több a bűncselekmény, mint ami a tudomásunkra jut, és ez rendkívül nagy probléma. Nem szeretnék a számok mögé bújni, a megoldásért és segítségért jöttem el — reagált a közönség reakciójára Timafalvi László, majd hozzátette: kollégái információhiányban szenvednek, noha a lakosság jelzései elengedhetetlenek a rendőri munkában. Éppen ezért kérte a jelenlévőket: ha gyanús vagy idegen személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést, akár névtelenül is.

A főkapitányság idén megerősítette a rendőri járőrözést Tiszaalpáron, és a körzeti megbízottak létszámát is háromról négy főre tervezik emelni.

— Nem beszélhetek az ellenőrzések részleteiről, de ígérhetem, vigyázunk önökre. A lehetőségekhez képest a legnagyobb létszámmal dolgozunk Tiszaalpáron, kollégáim telefonjai éjjel-nappal be vannak kapcsolva — mondta Timafalvi László.


Sok tiszaalpári elment a közmeghallgatásra, ahol a fő téma a közbiztonság volt. Sok tiszaalpári elment a közmeghallgatásra, ahol a fő téma a közbiztonság volt

Vancsura István polgármester is a megelőzést hangsúlyozta.

— A régi közmondás is úgy tartja: segíts magadon, az Isten is megsegít. Minden egyes házhoz nem lehet rendőrt állítani, a lakosság összefogása nélkül nem fogunk eredményt elérni. Kis odafigyeléssel több betörés megelőzhető lett volna, vagy a tettesek már bilincsben lennének — mondta a polgármester.

Kijelentette azt is: az önkormányzat vizsgálja a lehetőségét egy 9-10 kamerából álló térfigyelő rendszer kiépítésének, egyedüli problémát csak a költségek okoznak. Ezenkívül a hivatal felmérést indít arról, hogy a településen ki igényelne egyéni riasztórendszeres szolgálatot. A betörők kézre kerítése érdekében egyébként az önkormányzat ötszázezertől egymillió forintig terjedő nyomravezetői díjat ajánlott fel, ám eddig még senki nem szolgáltatott értékelhető adatokat a bűnözőkről.

— Én is egyik áldozata vagyok a bűnözőknek, hozzám is betörtek. Most kapásból fel tudnék sorolni nyolc másik betörést. De ha ilyen idióták vagyunk, hogy nem jelentjük be, akkor meg is érdemeljük, amit kapunk. Szervezzük meg magunkat, vigyázzunk egymásra! — szólalt fel Szabó János, aki szintén amondó volt: sokkal több a bűncselekmény Tiszaalpáron, mint amennyit a statisztikák mutatnak.

— Hogyan védjem meg az otthonomat? Már úgy néz ki a ház, mint egy börtön: berácsoztam, lelakatoltam mindenemet. Mégis félek, minden este, minden éjszaka. Másfél hónap alatt tizenkét kilót fogytam, olyan rossz idegállapotban vagyok — számolt be helyzetéről az idős férfi. Egy asszony pedig azt mondta: fél kimenni este az udvarra, ha zajt hall. László János hozzátette: szerinte szervezett bűnözői csoportokról van szó, nem egy-két tyúktolvajról. Mások úgy vélték: helyiek az elkövetők, akiket mindenki ismer, a rendőrök is, és nekik kellene intézkedniük. Bár abban is sokan egyetértettek, hogy a zsaruk keze gyakran meg van kötve, és a bajok itt kezdődnek.

Privát Kopó: Legalább húsz éve etetik a lakosságot a - nem ritkán manipulált - bűnügyi statisztikákkal, miközben az emberek biztonságérzete évről-évre romlik. Nem igazán érezhető az, amivel Orbán vakítani próbálja a közvéleményt - "helyreállítottuk a jogrendet az utcákon" -, sőt ennek inkább az ellenkezőjét tapasztalják az emberek. Félős, tutyimutyi, különböző retorziókkal fenyegetett, 65 kilós "rendőrökkel" lehetetlen RENDET tartani. De a legfőbb probléma a felsőbb szinteken mutatkozik: az aktuális politikai szeleknek való megfelelési kényszerben szenvedő főrendőrök "terméke" az a rengeteg bűnügyi hír, amelyek napról napra megtöltik a sajtót. Sehol a világon nincs annyi rendőr tábornok, mint hazánkban. De: mondjuk már ki végre, hogy ezek az urak - tisztelet a kevéske kivételnek - nem a rend, hanem a seggnyalás, a simulékonyság, a túlélés, a jellemtelenség tábornokai! A piszkos politika lakájai. Annak a piszkos politikának elvtelen kiszolgálói, amely húsz éve nyomorgatja az országot, és amelynek létérdeke, hogy az emberek féljenek, fenyegetettségben éljenek. Mocskos játszma ez - mocskos szereplőkkel.

(Fotók: illusztráció)


 

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat