Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
„Tesztelte” a kést: kioltotta egy ember életét
hir24.hu 2012. 12. 07. 14:52:00

A 24 éves férfi végezni akart magával, előtte azonban egy idegent szúrt halálra. Tette ezt azért, hogy kitapasztalja, késsel hogyan lehet ölni.



Az áldozat holttestére Budapest XXII. kerületében, a Gyula vezér úton találtak rá. Az 57 éves, budapesti férfi ekkor már halott volt, az éj leple alatt végeztek vele. A rendőrség akkor szűkszavúan nyilatkozott az esetről, azt sem lehetett tudni, a férfival milyen módon végeztek. A részletekről egészen mostanáig hallgattak.

A rendőrség azonban csaknem egy évvel a gyilkosság után, hétfőn közölte: elkapták a tettest. A 24 éves fiatal mindent bevallott, és magyarázatot is adott tettére. Azt állítja, öngyilkosságra készült, de biztosra akart menni, tudni szerette volna, késsel hogyan lehet ölni.

Miután terve megszületett, terepszemlét tartott, kiválasztotta a számára megfelelő helyszínt, majd hosszasan figyelte lehetséges áldozatait. Végül a későbbi, vele egy súlycsoportban lévő férfira esett a választása. Követni kezdte kiszemeltjét, majd a Gyula Vezér lépcső közelében nekirontott. Miután látta, már nem mozdul, elvette mobiltelefonját és elmenekült.

A nyomozók házkutatást tartottak a fiatalnál, nem hiába: otthonában megtalálták a gyilkosság idején viselt ruháit és katonai rohamkését is.

A tettes ellen emberölés miatt folyik az eljárás. A fiatalember jelenleg őrizetben van, de a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását is.

További friss információk
11 éves fiút rabolt ki egy „navajonki”
Előre kitervelte a férje megölését a titkos szerelmi viszonyt folytató asszony
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
Bűnügyi őrizetben a kocsolai fegyveres rabló
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat