Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Saját kollégáikat fogták el a terrorelhárítók - „másodállásban” kétes hírű vállalkozót védtek
hvg.hu 2012. 03. 09. 12:35:00

Saját kollégáikat fogták el egy Pest megyei rendőri akció során a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai. Az elitegység tagjai információink szerint egy nem éppen makulátlan hírnévnek örvendő vállalkozót védtek szabadidejükben, „másodállásban”.



Igencsak csodálkozhattak a terrorelhárítás bevetési emberei, akik egy, még február elején elkövetett gyilkosság gyanúsítottjainak elfogására szervezett akcióban kollégáikkal találták magukat szembe. Az elitalakulatnak számító testületben kiemelt fizetésért dolgoznak, így felmerül a kérdés, miért volt szükség arra, hogy jövedelmüket így egészítsék ki. Úgy tudni, a TEK-nél még a hierarchia alsó fokán álló objektumőr is mintegy havi kétszázezer forintot keres.

A rendőrség hivatásosainak másodállás vállalására csak nagyon korlátozottan van lehetőségük, így például térfigyelő kamerák melletti ügyeletért tehetnek zsebre egy kis jövedelem-kiegészítést. A másodállást egyébként a rendőröknél azt követően szorították vissza, hogy kiderült, egyre-másra keresnek egy kis mellékest vagyonvédelmi cégek oldalán, szórakozóhelyeken biztonsági emberként. Így rendőrök voltak „szolgálatban” többek között tíz évvel ezelőtt abban a budai Caffe Allure bárban, ahol 2002. április 21-én egy verekedést követően belehalt sérüléseibe Simon Tibor, a Sopron labdarúgó csapatának akkori vezetőedzője. A Simon Tibort bántalmazó egyik biztonsági ember a Készenléti Rendőrség hivatásosa volt, a törzsőrmestert az eset után felfüggesztették állásából.

Mit szolgálhat a rendőrök foglalkoztatása?

Ez lett a sorsa annak a hivatásosnak is, akit még 1999-ben egy gödöllői kuplerájban történt rajtaütés során fogtak el a rendőrök. Ez a gyakorlat nemcsak azért veszélyes, mert esetleg alvilági körök fizethetnek rendőröknek, hanem leginkább azért, mert ha a helyen történik valami, akkor a vezetői azzal takarózhatnak, ők a rendőrök révén gondoskodtak arról, hogy náluk minden rendben legyen. Ráadásul azzal, hogy ezekre klubokba, mulatókba hivatásosokat bérelnek fel, illegális dolgok fedezését is megkísérelhetik, sőt, adott esetben egy rendőri akciót is megakadályozhatnak.

Egy rendőrségi forrásunk szerint a helyek bevédésénél is veszélyesebbnek számít, amikor egy rendőr egy személy védelmét látja el, ugyanis nem biztos, hogy tudja a védelem céljának valódi okát. Mint ezzel kapcsolatban megjegyezték, amennyiben bárki úgy érzi, veszélyben van, kérhet a rendőrségtől védelmet, de egy rendőröket másodállásra felbérlő személynek olyan takargatnivalója lehet, ami miatt nem mer hivatalosan a hatóságokhoz, vagy személyvédelmet is biztosító cégekhez fordulni.

Emberölés Nagykovácsiban

Információink szerint erre vállalkozott a Terrorelhárítási Központ néhány munkatársa is. Úgy tudjuk, a Pest megyei bűnügyes nyomozók fegyverrel rendelkező ember elfogásához kértek segítséget. Ebben az akcióban akadtak össze a TEK emberei saját kollégáikkal. Az ügyről feltett kérdéseinkre a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője, Belicza Andrea csak annyit közölt (nem cáfolva értesülésünket), hogy a testület bűnügyi osztálya egy emberöléssel kapcsolatban nyomoz. Ez tavaly augusztus 19-én történt Nagykovácsiban.

A gyilkossági ügy azért is volt érdekes, mert először azt hitték, hogy az áldozat, egy 36 éves, kigyúrt testalkatú férfi öngyilkos lett, ám a boncolás során kiderült, hogy erőszakos halált halt. Az ügyről még azt lehetett tudni a megjelent hírek alapján, hogy a gyilkost ismerhette az áldozat, mert ő engedhette be a házba. A tettes leütötte a férfit, majd megnyitotta a gázcsapot. A rablógyilkosságot azért tartották kizártnak, mert a házban jelentős mennyiségű arany és készpénz volt, amihez az elkövető(k) nem nyúlt(ak). Ezért merült fel az, hogy az áldozattal egy haragosa végezhetett. A megölt férfi állítólag a rendőrség előtt sem ismeretlen, mivel gépkocsik és ingatlanok nem mindig törvényes adásvételével foglalkozott.

Bebukott terrorelhárítók?

Ennek az emberölési ügynek a felderítése során a Pest megyei nyomozók két embert elfogtak. Az ügyben egy további személy érintettsége is felmerült, és mivel tudták, hogy az illetőnek van fegyvere, ezért elfogásához segítséget kértek a TEK-től. A közös akció eredményeként a 62 éves gyáli férfi kezére február 2-án, Budapesten tették fel a bilincset. A PMRFK közlése alapján mind a három ember előzetes letartóztatásba került. Belicza Andrea mindehhez hozzátette, hogy „a végrehajtott rendőri intézkedés jogszerű és szakszerű volt, ezért vizsgálat indítására nem volt szükség”.

A terrorelhárítók nem hivatalos szerepére vonatkozóan nyilván nem is a PMRFK az illetékes vizsgálódni, hanem az őket foglalkoztató TEK. Kérdéseinket ezért megküldtük a Terrorelhárítási Központnak és a testület felett felügyeletet ellátó Belügyminisztériumnak is. Kíváncsiak voltunk arra, hogy az ügyet már kivizsgálták-e, és ha lezárult, mit állapítottak meg, illetve, hogy miként vállalhattak ilyen „másodállást” a TEK dolgozói. Megkereséseinkre a belügy úgy reagált, hogy a bűnügy felderítése és az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak elfogása „a szakmai szabályoknak mindenben megfelelően, törvényesen került végrehajtásra, vizsgálatot nem igényel”.

A másodállásra vonatkozó kérdéseinkre a Belügyminisztérium sajtóosztályáról figyelmünkbe ajánlották a hivatásos állomány munkavégzéssel járó egyéb jogviszony létesítésére vonatkozó irányadó jogszabályokat (az 1996. évi XLIII. törvény 65-66. szakaszait és 64/2011. (XII. 30.) BM rendelet 37-40. szakaszait), ám azokban ilyen pluszkereseti lehetőségek nem szerepelnek.

A Terrorelhárítási Központ szóvivője azt ígérte, hogy válaszaikat, "amint a Belügyminisztérium az elkészített tervezetet jóváhagyja, megküldik", később azonban azt közölte, a belügy válasza egyben az övék is, külön nem reagálnak kérdéseinkre.

A Terrorelhárítási Központ közleménye a hvg.hu-n megjelentekkel kapcsolatban

A Terrorelhárítási Központ a leghatározottabban cáfolja a mai napon a hvg.hu online felületen megjelent, a szervezet munkatársait érintő súlyos vádakat, amelyek nem felelnek meg a valóságnak.

A cikk megjelenését megelőzően a szerző feltett kérdéseivel kapcsolatban választ kapott a Belügyminisztérium Sajtóosztályától, melyben arról kapott tájékoztatást, hogy a szóban forgó elfogás a „szakmai szabályoknak mindenben megfelelően, törvényesen került végrehajtásra, vizsgálatot nem igényel.”

A Terrorelhárítási Központ a megjelent cikkel kapcsolatban megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Terrorelhárítási Központ

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat