Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
11 év fegyházbüntetésre ítélték Tanyi Györgyöt
MTI 2017. 06. 07. 17:32:00

Fegyházbüntetésre ítélte - első fokon, nem jogerősen - a Fővárosi Törvényszék Tanyi Györgyöt, aki a vád szerint előre kitervelten próbált megölni egy fogathajtót még 1996 novemberében a budapesti ügetőn; a bűncselekményben neki segítő két testvére és negyedik társa ugyancsak letöltendő szabadságvesztést kapott. 



A bíróság szerint Tanyi - máig ismeretlen okból - döntött úgy, hogy meg kell ölni a fogathajtót, Lakatos Csabát. Végül 1996. november 13-án este négyszer lőtt rá áldozatára, akit három lövés talált el. Az életveszélyesen megsérült férfi egy istállóba menekült, sérülései maradandóak voltak. 

A Fővárosi Törvényszék Varga Gabriella vezette tanácsa szerdán előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete miatt első fokon tizenegy év fegyházbüntetésre ítélte Tanyi Györgyöt.Két testvére, József és János egyaránt nyolc évet kaptak, míg az eljárás során együttműködő B. Lászlót négyévi szabadságvesztéssel sújtotta a törvényszék. A vádlottakat több évre a közügyek gyakorlásától is eltiltották.

Az ítélet szerint a lövést leadó Tanyi György testvérei és a negyedik társuk bűnsegédként működtek közre a bűncselekményben azzal, hogy figyelőként biztosították társuk tettét, illetve közreműködtek a menekülésében.

A Lakatos elleni merénylet egyik epizódja volt a kilencvenes évek véres alvilági bandaháborújának. Bár már a merénylet másnapján lehetett tudni, kik voltak az elkövetők, az alvilág akkoriban annyira összezárt, hogy senki nem mert vagy akart vallani, így a tettesek megúszták. Húsz évvel később azonban már megváltoztak a viszonyok. A kilencvenes évek erős alvilági figuráinak pozíciói a kétezres évek végére jelentősen meggyengültek, köztük Tanyié is.  2015-ben egy férfi, V. Róbert beszélni kezdett, terhelő vallomást tett, miután állítása szerint őt kényszerítették arra, hogy részt vegyen a végül sikertelen gyilkosságban. 

V. Róberten kívül Tanyiék ellen vallott Radnai László is. Radnait a kecskeméti maffiaperben ítélték el hosszú évekre, de 2012-ben idő előtt szabadult, amiben szerepet játszott, hogy több alvilági gyilkosságról vagy gyilkossági kísérletről vallott a rendőröknek. Tanyiékra is terhelő vallomást tett, azt állította, hogy Tanyi be is ismerte neki a Lakatos elleni merényletet. 

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat