Ma: 2024.04.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Nyolc és fél év fegyház - 150 ezer forintért
delmagyar.hu 2012. 04. 03. 13:24:00

Nyolc és fél év fegyház-, illetve hat év börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a férfi és nőt, aki tippet adott egy kecskeméti házaspár 2007. szilveszteri kirablásához.



A rablás elkövetőit már 2010 májusában nyolc és tizenegy év közötti fegyházbüntetésre ítélte jogerősen a táblabíróság. A három tettes, akik közül ketten fekete csuklyát és kesztyűt viselve hatoltak be a takarmánykereskedéssel foglalkozó férfi otthonába, arany ékszert és készpénzt lopott el, több mint kétmillió forint értékben.

A másodfokú eljárás alatt merült föl adat azzal kapcsolatban, ki volt a tippadója a rablásnak. Ennek alapján nyomozás indult, majd az ügyészség vádat is emelt Kiss Péter és élettársa, Vizi Andrea ellen. Az ítélet szerint az egyik elkövető 2007. december 19-én szabadult egy korábbi bűncselekmény miatt rá kiszabott börtönbüntetésből, és elpanaszolta az asszonynak, aki távoli rokona, hogy nincs pénze. A nő erre közölte, hogy élettársa, Kiss Péter ötletet tud adni jó pénzszerzési lehetőségre.

A férfi később meg is mutatta az idősebb házaspár lakóházát, takarmánykeverő-telepét, és mivel a terepszemle közben meglátták az autóval arra járó sértettet, őt is azonosította. A rablást elkövetők úgy határoztak, hogy a tippadót kérik fel sofőrnek, mert az ő autója nem feltűnő a helyszín közelében. Ez meg is történt, a vádlott szilveszter napján élettársával együtt elfuvarozta a tetteseket a ház közelébe, majd a bűncselekményt követően haza is szállította őket. A rablók a zsákmány egy részét eltitkolták a tippadók előtt, így azok végül fejenként mintegy 150 ezer forintot kaptak.

A táblabíróság két rendbeli, bűnsegédként elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek Kiss Pétert és Vizi Andreát, és jogerősen nyolc és fél fegyház-, illetve hat év börtönbüntetéssel sújtotta őket. Az ítélőtábla mindkét vádlottal szemben 150-150 ezer forint vagyonelkobzást is elrendelt.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat