Ma: 2024.04.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Újabb cigány támadás Székesfehérváron - az áldozat maradandó károsodást szenvedett
Székesfehérvári Online 2011. 11. 19. 12:15:00

Székesfehérvár - Egy 18 éves fiatalembert úgy megütötték, hogy az első négy foga gyökerestől kitört.



Csütörtökön, a késő délutáni órákban a Csapó utcai Spar mögötti füves parkban hazafelé tartott a fiatalember, aki 3 nappal korábban töltötte be a 18. születésnapját. Két cigány tartóztatta fel, azzal az ürüggyel, hogy megkérdezzék tőle, mennyi az idő (és megnézzék, milyen telefonja van, amit később elvehetnek tőle). A fiatal közölte velük, hogy nem tudja megmondani, mert nincs órája, és különben is siet.


Ezután szó nélkül úgy megütötték, hogy az első 4 foga gyökerestől kitört. A rendőrség a bejelentést követően forró nyomon azonnal nyomozásba kezdett, de a sértettet nem tudták meghallgatni, mert nem tudott beszélni.

Pénteken orvosi szakvélemény alapján kiderült, hogy maradandó károsodást szenvedett a 18 éves fiatal, meg kell műteni a fogtartó állkapocs csontját. A szülők most kétségbe vannak esve, hiszen a gyógykezelés eléri a 600.000 forintot, és nem tudják, hogy honnan fogják előteremteni pénzt.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat