Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Megkéselte ismerősét egy 19 éves férfi
police.hu 2017. 09. 04. 12:42:00

Késsel szúrta meg ismerősét egy 19 éves helyi férfi, Szekszárdon. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.



A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vasárnap indított nyomozást egy szekszárdi férfi ellen, életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt.

Az elkövető a délután folyamán szóváltásba keveredett egy 23 éves helyi ismerősével, Szekszárd egyik kereszteződésénél, majd egy késsel megszúrta a sértettet. A megtámadott férfi az eset következtében könnyű sérülést szenvedett, a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. Az orvosi vélemény alapján a szúrás életveszélyes sérülést is okozhatott volna.

A rendőrök helyszíni szemlét tartottak, majd elfogták a 19 éves elkövetőt, aki a kihallgatásán beismerte tettét. A nyomozók ennek ellenére őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

További friss információk
Megfenyegették a budapesti éjszakai bárok tulajdonosát
Vádemelés a rokonait távoltartás után is bántalmazó férfivel szemben
Tizenéveseket rabolt ki
Vádemelést javasolnak két cigány rablóval szemben
3 ezer forint értékű halkiszedő hálót lopott, a szemtanú vissza akarta tartani - szíven szúrta a tolvaj
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat