Ma: 2024.02.14. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Hét és fél év fegyház a görbeházi kisfiú erőszakolójának
privatkopo.hu 2015. 03. 10. 16:18:00

Bűnösnek mondta ki a Debreceni Törvényszék Sz. Csabát 12. életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére erőszakkal, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében, ezért 7 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte és 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A nevelőapa a másodrendű vádlott, B. Tamás Zoltánné 9 éves fiát több alkalommal is zaklatta szexuálisan Görbeházán, 2012 nyarán. A II. rendű vádlott, B. Tamás Zoltánné kiskorú veszélyeztetése miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetést kapott és 3 évig nem gyakorolhatja a közügyeket.



A vádlottak 2012 júliusától éltek együtt Görbeházán, velük lakott az asszony akkor 9 éves kisfia. A kisfiú volt a nő tízedik gyermeke, súlyos alkoholproblémái miatt azonban az első házasságából született hat gyermeke átmeneti nevelésbe, második kapcsolatából született három gyermeke az apához került.

A kiskorú sértett 2010 őszén kezdte az első osztályt, kezdettől fogva beilleszkedési, tanulási, magatartásbeli problémákkal küzdött. A gyermekjóléti szolgálat 2010 augusztusától alapellátásban gondozta, 2010 őszén pedig elrendelte a védelembe vételét. A családgondozót azonban az anya a családlátogatások alkalmával nem engedte be a házba. A gyermekkel folyamatosan elhanyagoltan, ápolatlanul járt iskolába, sovány, alultáplált volt. Anyja többször is ittasan ment érte, máskor ottfelejtette és a tanítóknak kellett hazavinniük. Nem törődött vele, nem segített a tanulásban és rendszeresen enni sem adott a kisfiúnak. Az anya gyakran váltogatta partnereit, ilyenkor a gyermeket kizárták a házból és késő este az utcán lődörgött egyedül.

Az asszony 2012 nyarán lépett élettársi kapcsolatra az I. rendű vádlottal. Amikor a nő több alkalommal kettesben hagyta őket, Sz. Csaba a nyári szünet idején többször szexuálisan molesztálta a gyermeket. Megfenyegette, hogy el ne merje mondani senkinek. A gyermek félt Sz. Csabától, aki már többször is bántalmazta - többek között egy karóval -, így senkinek nem mert szólni a történtekről.

Az önkormányzat októberben kiemelte a gyermeket a családból és nevelőszülőknél helyezte el. Náluk derült fény a szexuális erőszakra, majd a gyermek egy pszichológusnak is beszámolt a történtekről. A gyámhivatal ezt követően tett feljelentést.

Mocsáry Eszter tanácsvezető bíró indoklásában elmondta: a gyermek az igazságügyi pszichológus szakértőnek is részletesen elmondta, mi mindent tett vele nevelőapja a szexuális erőszak során. A gyermeknek a rossz élmények maradandó lelki sérüléseket okoztak. A nevelőapa, mint közvetlen hozzátartozó élt vissza helyzetével, a gyermek függőségével és kiszolgáltatottságával, a 9 éves kisfiú pedig „könnyű préda lehetett számára”, akinél kisebb fenyegetés is elég volt arra, hogy megtörje az ellenállását. Az anya nem biztosította a gyermek számára a testi, lelki, erkölcsi, értelmi fejlődéséhez szükséges körülményeket: a kisfiú külsérelmi nyomokkal, súlyosan alultáplált állapotban került a nevelőszülőkhöz, 9 évesen még nem tudott olvasni, a betűket sem volt képes felismerni teljesen.

A Debreceni Törvényszék ítéletében az anyától megvonta a szülői felügyeleti jogot is, de nem csak a sértett, hanem másik három 18 év alatti gyermeke esetében is, akik már régóta vér szerinti édesapjukkal élnek. Az, hogy a gyermeknek maradandó lelki károsodást okoztak, mindkét vádlott esetében súlyosító körülményként vette figyelembe a bíróság.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosítást kért, az elsőrendű vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért, a másodrendű vádlott enyhítésért fellebbezett. Sz. Csaba előzetes letartóztatásának fenntartásáról szóló végzést ugyanakkor mindenki tudomásul vette.
További friss információk
Magyarországon mindössze 1 év és 10 hónap jár egy nő eszméletlenre veréséért
Nem tudott leállni a gyöngyösi cigánybűnöző
Bűnügyi őrizetben a kocsolai fegyveres rabló
Külterületi buszmegállóban szemelte ki idős áldozatát a „navajonki”
Az ítélőtábla enyhítette az élettársát kínvallató férfi börtönbüntetését
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat