Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Nyakon szúrta volt munkaadóját - hét évet kapott
HP 2010. 11. 05.

Jogerősen is hét év börtönbüntetést kapott a Szegedi Ítélőtáblán az a férfi, aki nyakon szúrta volt munkaadóját tavaly áprilisban, a Bács-Kiskun megyei Uszódon. A férfi bűntársát 2 év börtönre ítélték.




Az uszódi férfit nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérletével vádolta meg az ügyészség. A vádlott palotási illetőségű társával, az ügy másodrendű vádlottjával együtt határozta el, hogy pénzt kérnek az egyik, módosabb embernek számító uszódi ismerősüktől, akinél korábban többször vállaltak munkát. Tavaly április 21-én fel is keresték a férfit, az esti órákban ment be házába az elsőrendű vádlott. Társa a ház sarkánál várakozott, s eközben hallotta a szóváltást, mely a másik két férfi közt alakult ki. A vádirat szerint a fővádlott a vita hevében előkapta kését, s azt volt munkaadója nyakába döfte. Ezt követően társával együtt elmenekült, anélkül, hogy bármit elvitt volna a súlyosan megsérült áldozattól. A megszúrt férfi telefonon értesítette a mentőket, akik kórházba szállították. Életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A két vádlott az esetet követően biciklivel a fővárosba menekült, de a rendőrök rövid idő alatt megtalálták, s elfogták őket.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat