Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Saját vérébe fulladt bele a megvert férfi - a tettes csak 3 és fél évet kapott
sonline.hu 2011. 06. 22. 10:35:00

Három és fél év börtönre ítélte a megyei bíróság azt a siófoki sofőrt, aki tavaly októberben részegen összeveszett szállásadója élettársával, s a vita hevében kétszer orrba vágta. A sértettnek több helyen eltört az arccsontja, elájult, mire a vádlott a hátára fordítva ágyba fektette - a férfi megfulladt saját vérétől.



- Erre gyújtsál rá, ez kitart! - vágott az ágy szélén ülő Ferihez egy hasáb fát a 44 éves siófoki sofőr, aki állítása szerint megunta, hogy befogadójuk élettársa egyfolytában ugráltatta-csicskáztatta, akkor éppen cigarettáért küldte volna. A célba vett felugrott, szitkozódni kezdett, mire az alacsony, vékonydongájú, szemüveges férfi annyira megijedt, hogy kétszer is orrba gyűrte. - Eszembe' nem jutott, hogy ekkorát tudok ütni - tette hozzá.

Pedig igencsak ült a két jobbos, ugyanis a megtámadott férfi előbb ájultan rogyott össze, majd, miután a sofőr visszacibálta az ágyba, s hanyatt fektette, belefulladt saját vérébe. A tavaly októberi eset kapcsán a megyei főügyészség halált okozó testi sértés miatt emelt vádat.

A keddi tárgyaláson a vádlott ugyan bűnösnek vallotta magát, ám természetesen megpróbálta a saját szerepét kisebbíteni, a sértettét pedig ezzel arányosan növelni. Vallomása szerint többször is veszekedtek, ugyanis Feri úgy viselkedett, mintha az övé lett volna minden a siófoki házban. Pedig október elején éppen azért ajánlották fel Edit néninek, hogy szívesen odaköltöznek hozzá, és gondoskodnak róla, mert az idős asszonyt éppen elhagyta élettársa, s fűtés, villany és élelem nélkül tengődött a kis házban. Az első héten nem is volt probléma, ám hirtelen visszaköltözött az élettárs, s ettől kezdve mindennapossá váltak az üvöltözésbe torkolló szóváltások.

Melyeknek csak egyik generátora volt, hogy két nehéz természetű ember került egy fedél alá, sokat nyomott a latba, hogy mindketten ittak is derekasan. Literszám vették a közeli boltban a kannás bort, az ominózus napon például három kétliteres flaska fogyott el - a szakértő szerint a sértett súlyos, a vádlott közepesen ittas állapotban volt, amikor kitört a balhé.

Mely csendes délutáni borozgatásnak indult, igaz, reggel már összekaptak a felek: lehetetlenség volt eldönteni, ki kezdte a veszekedést hajnalban, a vádlott szerint Feri el akarta zavarni a boltba, Edit néni szerint viszont csak azért zörgetett be a szobába, hogy megkérdezze, kérnek-e kávét. Ez a perpatvar még elcsitult, aztán az iszogatás közben megint csak egymásnak feszültek a felek verbálisan, majd a sofőr kiment fát vágni az udvarra, hogy aztán ölnyi gyújtóssal térjen vissza a szobába. S ekkor indult útjára az egyik hasáb...

- Elbicikliztem a kocsmába, hogy hívjam a mentőket - magyarázta a sofőr, aki aztán bekapott még egy fröccsöt a nagy ijedtségre, így csak akkor ért haza, amikor a hiába érkező segítség megállapította a halál beálltát.

- Azt mondta, amikor kijött a szobából, megnézhetitek Ferit, lefosta a vér a pofáját - mondta tanúvallomásában Edit néni, aki erőszakos, kötekedő embernek írta le a vádlottat, akit csak azért fogadott be élettársával a házába, mert megsajnálta őket, hogy egy lakókocsiban húzzák meg magukat.

Hasonlóképpen nyilatkozott a rendőrségen a sofőr azóta elhunyt élettársa is: kifejezetten agresszív embernek írta le párját, aki ha ivott, őt sem kímélte. S aki megpróbálta hamis vallomásra bírni, amikor a rendőrök megérkeztek a helyszínre. - Pártujjá' engem, mert emberölésért tizenöt évet is kaphatok!

Három év hat hónapra ítélték végül, hiszen nem emberölés, hanem halált okozó testi sértés volt ellene a vád: a szakértő szerint ugyanis nem az ütésekbe halt be a sértett, hanem, hogy a hátára fektette vissza az ágyba, ha oldalt fordítja, nem történt volna meg a tragédia. A bíró indoklásában elismerte, a tanúvallomások alapján nehéz volt megállapítani, melyik fél volt az erőszakosabb, s megállapította az ügyvéd által citált sértetti közrehatást is. A védő ennek ellenére enyhítésért, az ügyész súlyosbításért fellebbezett, így az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat