Ma: 2024.04.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Előzetesben marad a Fenyő-gyilkosság gyanúsítottja
Kossuth Rádió 2011. 10. 14. 9:04:00
Újabb három hónappal meghosszabbította a bíróság Jozef Rohác előzetes letartóztatását. A szlovák férfit Fenyő János médiamogul meggyilkolásával gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda.



Az indoklás szerint Rohác eddig nem tett vallomást az ügyben, érdemben nem működik együtt a nyomozókkal, az elmúlt években bujkált, személyazonosságát és külsejét is gyakran változtatta.

A bíróság hivatkozott arra is, hogy a nyomozati iratok szerint az elmúlt időszakban egyes meg nem nevezett személyek aktívan próbálták hátráltatni a Fenyő-ügy felderítését. A bíró reális veszélyként számol azzal is, hogy ezek az emberek Rohácot is szeretnék megakadályozni abban, hogy később esetleg vallomást tegyen.

Az elmúlt hónapokban több tanú azért nem tett vallomást, mert - mint mondták - féltik a saját és családjuk biztonságát. A bíróság szerint Fenyő János meggyilkolása után tizennégy évvel még mindig reális a veszélye annak, hogy az elkövetők megpróbálják meghiúsítani az eljárást.

További friss információk
Féltékenységből verte, megalázta feleségét
Élettársát akarta megölni - életveszélyesen megsebesítette a nőt
A pultosnő megverte a vendéget
Kilökte az ablakon a volt élettársát
Halálra szúrta korábbi élettársát az italozó életmódot folytató 35 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat