Ma: 2021.08.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Emberölés kísérlete miatt vettek őrizetbe egy 70 éves férfit
Privatkopo.hu 2020. 11. 16. 12:05:00

A Pest megyei nyomozók emberölés kísérlete miatt indítottak büntetőeljárást a 70 éves R. Lászlóval szemben, aki többször megszúrta vitapartnerét.



A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. november 15-én, éjszaka érkezett jelzés, amelyben a bejelentő elmondta, hogy testvérét nem találja, azonban annak kerepesi házában egyik közös ismerősük tartózkodik, a rajta lévő póló pedig láthatóan vérrel szennyezett.

A helyszínre érkező rendőrök a keresett férfit - több szúrt sérüléssel - a ház egyik helységében megtalálták, a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A nyomozás eddigi adatai szerint a két férfi összeveszett, majd dulakodni kezdtek egymással, amelynek során a 70 éves férfi több alkalommal megszúrta a sértettet.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya R. László ellen - őrizetbe vétele mellett - emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

További friss információk
Fenyegetőzött és ütött, mert úgy gondolta, hogy átverték a dohányboltban
Verekedésbe torkollott veszekedés
Vádemelés a volt élettársát a nyílt utcán nyakon szúró férfi ellen
Pénzt kért, nem kapott, elvette erőszakkal
Egy telekvita miatt acélpálcával sújtott le a szomszédjára a feldühödött vádlott
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Váratlan fordulat! „Örökösként” jelentkezett a halálra égetett milliárdos volt „élettársa”, akiről az üzletember korábban a gyámhivatalnak azt állította, hogy rendszeresen meglopja, mérgezi - a nő testvére a TEK műveleti főosztályvezetője
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat